2015-03-12 15:34:30• hírek • Kocsis Zoltán

Spanyol és olasz rangadók az EL nyolcaddöntőjében

Négy román és egy magyar játékos érintett még az Európa Liga nyolcaddöntőiben, melyek ínyencségeit az olasz és a spanyol belharc jelenti.

Nehéz megmondani, hogy melyik a csütörtök este slágermeccse, ám a címvédő Sevilla és a Villarreal párharca joggal tarthat igényt erre a címre. A két spanyol gárda ráadásul a bajnokságban is vérre menő küzdelmet folytat egymással (na meg a Valenciával) a negyedik helyért, amely ugye BL-selejtezős indulást jelent. Érdekes, hogy a tavalyi, győzelemmel véget ért tavaszi menetelés során is találkozott spanyol csapattal a Sevilla, nem is eggyel: előbb a Betist, majd a Valenciát ejtették ki. A hétvégén mindkét csapat négy gólt rúgott a bajnokságban: a Villarreal odahaza 4-1-re verte a Celta Vigót, míg a Sevilla idegenben 4-3-ra a Deportivo la Corunát.

A másik testvérharcot a Fiorentina és a Roma vívja. A két csapat idén már összecsapott egymással egy egyenes kieséses rendszerű versenysorozatban: a Fiorentina Rómában verte ki az Olasz Kupából a „farkasokat". A lilák amúgy eddig elképesztő sorozatot produkálnak tavasszal, hisz nyertek ugye Rómában, oda-visszavágós meccseken kiejtették az EL-ből a Tottenhamet, Milánóban győzték le bajnokin az Intert és az Olasz Kupában Torinóban verték meg a Juventust. Mindezt alig néhány hét alatt. A hétvégén aztán egy alapos pofonba futottak bele (0-4) a Lazio otthonában - Rómában. A „farkasok" az elmúlt 13 bajnokijukból csak hármat tudtak megnyerni, a többi döntetlenre végződött. Külön érdekesség, hogy mindkét csapatnak van egy román kapusa: Ciprian Tatarusanu sérülés miatt nem lehet ott a „violák" kapujában, míg a másik oldalon Bogdan Lobont idén csak harmadik számú választás.

Van még egy harmadik párharc, amelyben topligás csapatok találkoznak: a német bajnokságban második helyét szinte már bebiztosító Wolfsburg George Puscas Interjét látja vendégül. Nehéz megmondani, ki a párharc esélyese, az Inter jelenleg csak 8. a Serie A-ban. Óriási csatát ígér az olasz 4. Napoli és az orosz 3. Dinamo Moszkva küzdelme is, amelyben Dzsudzsák Balázsnak akár döntő szerepe is lehet. Másik orosz-olasz találkozón a Zenit Szentpétervár a Torinót fogadja. A párharc esélyese a Zenit, ám a „bikák" már bizonyították, nem adják olcsón bőrüket.

Az egyedüliként talpon maradt angol csapat, az Everton nagy csatára számíthat a Dinamo Kijevvel szemben, míg a másik ukrán gárda, a Dnyepr (soraiban Alexandru Vladdal) az Ajax-szal mérheti össze tudását. Végezetül a B-betűs csapatok párharcában a Besiktas tűnik esélyesnek a Brugge-zsel szemben.

Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Zenit - Torino 19.00 DigiSport2, Dolce3, Digisport 2.hu
VfL Wolfsburg - Internazionale 20.00 Digisport1.ro, Dolce1, Digisport 1.hu
Dnyipro - Ajax Amsterdam Kijev 20.00 DigiSport3, Dolce2
FC Brugges - Besiktas 20.00 Dolce4
Fiorentina - AS Roma 22.05 DigiSport1.ro, Dolce1, Digisport 1.hu
Villarreal - Sevilla 22.05 DigiSport2.ro, Dolce2, Digisport 2.hu
Napoli - Dinamo Moszkva 22.05 DigiSport3, Dolce3, Story 4
Everton - Dinamo Kijev 22.05 Dolce4

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: