2010-11-16 16:08:03• hírek • Szatmár.ro

Sóval kevert mosópor

Problémás mosóporra hívta fel a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal felügyelőinek figyelmét egy pórul járt szatmári vásárló.

Panaszt tett a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalnál az a szatmári asszony, aki a Carpaţi II. lakónegyed egyik nagyobb üzletében sóval kevert mosóport vásárolt. A nő 62 lejért szerezte be a tízkilós Ariel mosóport, otthont pedig kiderült, hogy a tisztítószer nem kevés sóval lett elkeverve.

A reklamáció nyomán a felügyelők megvizsgálták az üzletben árusított termékeket, amely során újabb, mintegy 2500 lej értékű szintén sós mosóporra bukkantak.

„A tisztítószer nem csak a mosógépben, de a ruhákban is kárt okozhatott volna. A többi doboz hamis mosóport kivontuk a forgalomból, a boltot pedig 1500 lejre büntettük. A vizsgálatok azonban folytatódnak, hiszen megeshet, hogy más városban is forgalmaznak a termékből" - magyarázta Valentin Breban, a hivatal igazgatója.

A felügyelőséghez egyébként az elmúlt két hétben huszonöt reklamáció érkezett: tizenhét ezek közül a bankok tájékoztatás nélkül kockázati kamata miatt.

Bár kockázati kamatot már rég nem számolhatnak fel a bankok, mégis sikerült kijátszaniuk ezt: a sokat kifogásolt kamatot átnevezték, és beépítették a hitel egyéb költségeibe. Így még mindig nem telik el olyan hét, hogy a bankkölcsönt felvevő szatmáriak közül többen is panaszt ne tegyenek.

Mint kiderült, a nyár eleje óta a törvénytelen kockázati kamatok miatt 240 ezer lejes pénzbírságot rótt ki a felügyelőség több bankra is, ez a szám pedig még gyarapodni fog, hiszen több ügy kivizsgálása jelenleg is folyamatban van, ugyanakkor napról napra jelentkeznek a rosszul járt ügyfelek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: