2017-11-21 07:00:09• hírek • Blikk.hu

Sötét gondolatok kínozták: rejtélyes üzenetet írt halála előtt a Jóban Rosszban színésze

Benkő Gézának annak a színháznak a deszkáin állt meg a szíve vasárnap reggel, amelynek ügyei hosszú idő óta ólomként nehezedtek a vállára – derült ki egy barátjának írt üzenetéből.

Benkőnek vándorszínész lévén több városban és a határon túl is helyt kellett állnia, hogy családját el tudja tartani, ugyanakkor örömmel vállalta túl magát, mert szerette hivatását. Ám valami az utóbbi időben megromlott, Tóth Roland, aki a Jóban Rosszban című sorozatban volt kollégája, szomorúan olvasta a vidám poéta – így hívták a TV2-s kollégák – egyre letörtebb verseit. Jó barátjának, a Kassai Thália Színház igazgatójának, Czajlik Józsefnek a halála előtt öntötte ki a lelkét.
 

„Semmi gond, tudod, most már végig fogom csinálni, csak magam miatt is. Nem vállaltam becsületből két felkérést. Csak azért, mert ide elígérkeztem s nem akartam sz.rt csinálni a számból. Most pedig nincs már más melóm, ez van, hát felépítem a házat a tűzvonalba, azzal, hogy nem fog meglepni, ha lebombázódik. De sem idegeskedni, sem nyugtalankodni tovább nem fogok. Most ez lett, minden dolog jó valamire, semmi se véletlen, meg ilyenek” – írta a hajnali órákban.
 

– Szoros, művészi barátság volt a mienk, a munkahelyi gondokat is megosztottuk egymással – nyilatkozta a Blikknek Czajlik, akitől megtudtuk, barátja a szerencsi szerződése miatt is aggódott. – A kollégákkal nagyon jó kapcsolatot ápolt, a háttérben azonban voltak gondok.
 

Szerencsen a Külhoni Magyar Nemzeti Színház gazdasági igazgatója elmondta, az intézmény saját halottjának tekint a színművészt, ám a család kérésére nem nyilatkoznak Benkőről.Szerencsen a Külhoni Magyar Nemzeti Színház előtt gyászszalaggal (balra) emlékeznek az elhunyt művészre /Fotó: Isza Ferenc
 

Úgy tudjuk, amikor a színész próba közben összeesett, a helyszínen akadt olyan kolléga, aki korábban ápolóként dolgozott, így Benkő az első pillanattól kezdve szakszerű ellátásban részesült, ám hiába érkeztek a mentők is időben, nem tudtak segíteni rajta. Ismerősei elmondták, megdöbbentő, ami történt, hiszen a művész rendszeresen sportolt, kiváló fizikai állapotban volt, de tény, rengeteget utazott Kassa, Békéscsaba és Szerencs között, és erős dohányos volt.
 

– Géza maga volt az élet, hihetetlen, hogy egyszer csak kiszállt belőle a vitalitás. Számomra ő nem is halt meg, nem tudom elfogadni – jelentette ki Cseke Katinka, aki évek óta jó kapcsolatot ápolt a Jóban Rosszban Száraz Emiljével.
 

Akárcsak a sorozat Bodolai Bandija, Tóth Roland, aki legendás barátságot ápolt Benkővel, vendégségbe is járt hozzájuk Komáromba.
 

– Nem könnyű azoknak, akiket hátrahagyott, a feleségének, a lányának és a fiának – árulta el a Blikknek a színész, azt is megsúgva, hogy titkon remélte, barátja visszatér a sorozatba. – Mindig magas hőfokon égett, tele volt tervekkel, de ezek sajnos már megvalósítatlanok maradnak.


Még több bulvárcikkért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: