2020-07-10 13:47:28• hírek • MTI

Sorsoltak a BL-ben: Ezek a párharcok várhatóak egészen a döntőig

Kemény összecsapásokra van kilátás a labdarúgó Bajnokok Ligája folytatásában, miután pénteken délben kisorsolták a még versenyben lévő csapatok következő párharcait, egészen a döntőig.

A koronavírus-járvány miatt egy rendhagyó "tornán" dől el a BL idei bajnokának kiléte.

A pénteki sorsolás egyik érdekessége az volt, hogy a koronavírus-járvány előtt már nyolc közé jutott csapatok kerültek össze egymással, azaz az RB Leipzig és Atléticóval, az Atalanta pedig a Paris Saint-Germainnel.

A másik két párharcban olyan együttesek találkoznak majd egymással, ahol még a nyolcaddöntők visszavágóit is le kell játszani.

A továbbjutókról a negyed- és az elődöntőben is egymeccses párharcok döntenek. A portugál fővárosban augusztus 12. és 15. között rendezik meg a négy negyeddöntőt, majd 18-án és 19-én az elődöntőket.

A finálé augusztus 23-án lesz.

A nyolccsapatos torna (Lisszabon) sorsolása:
 

negyeddöntők (augusztus 12., 13., 14. 15.):
    ------------------------------------------

  • Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol) - Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)
     
  • RB Leipzig (német)-Atlético Madrid (spanyol)
     
  • Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) - Chelsea (angol)/Bayern München (német)
     
  • Atalanta (olasz) - Paris Saint-Germain (francia)


    elődöntők (augusztus 18., 19.):
    ------------------------------

  • Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)/ Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz) - Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol)/ Chelsea (angol)/Bayern München (német)
     
  • RB Leipzig (német)/Atlético Madrid (spanyol) - Atalanta (olasz)/ Paris Saint-Germain (francia

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: