2015-12-04 16:35:53• hírek • Kocsis Zoltán

Sorsdöntő lehet az idénybúcsú az X-király ellen

Alakul közben az Olimpia téli programja is, a felkészülés során Kisvárdán, Cigándon és Balmazújvárosban is pályára lép majd a csapat. „Nálunk nincs hol játszani, így szó sem lehet arról, hogy bárki is hozzánk látogasson”, fogalmazott sanyarún Csík Tibor vezetőedző.

Rendkívül fontos, akár sorsdöntőnek is nevezhető összecsapás vár az Olimpia labdarúgócsapatára szombat délelőtt, a sárga-kékek a szokásos 11.00 órás időpontban a Tatrang csapatát fogadják.

Három győzelem után az Olimpia az elmúlt két fordulóban két kiadós zakóba futott bele, hisz egyaránt 4-1-re kapott ki otthon a Targoviste ellen, illetve Aradon az UTA vendégeként. A két vereség egyik fontos következménye, hogy négy pontra eltávolodtak a hatodik, felsőházi rájátszást érő helytől, amelyen jelenleg a Targoviste áll.

„A két zakó után nem túl jó a hangulat az öltözőben, a fiúk önbizalma alaposan megcsappant", számolt be a másik súlyos következményről Csík Tibor vezetőedző. Aki szerint ennél nagyobb probléma, hogy a stadion játéktere jelenleg sokkal inkább hasonlít szántóföldre, mint futballpályára. „A kapuk mögött edzve nem könnyű felkészülni egy mérkőzésre. Mint ahogy ilyen körülmények között nem könnyű fiatalokat kinevelni sem", méltatlankodott a szakember.

„A Tatrang egy rendkívül kellemetlen ellenfél, amely rendszerint tíz emberrel védekezik, keveset kockáztat", jellemezte a szombati ellenfelet Csík. Hogy mennyire igaza van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Brassó megyei alakulat az eddigi 17 bajnokiján hét döntetlent ért el - nála többet senki a csoportban és ennyit is csak a szomszédos Brassó. Nem szabad azonban leírni őket, hisz az utóbbi három fordulóban legyőzték a Gaz Metant és döntetlent játszottak a Kolozsvári U és a Mioveni ellen is. A meggyesiek elleni győzelem mellett azonban még egy sikert tudnak felmutatni ebben a szezonban - igaz, akkor is egy olyan csapat ellen, amely tavaly még az élvonalban szerepelt: az U-t még szeptember közepén múlták fölül.

Mit lehet kezdeni egy ilyen masszívan, foggal-körömmel védekező csapat ellen, amely minimális kockázatot vállal csak - ráadásul egy rossz minőségű pályán? „A pontrúgásokban, a begyakorolt elemekben és Salageanu klasszisában, kreativitásában bízunk", jött a válasz. „Adrian egy olyan játékos, aki meccseket képes eldönteni, sokat segíthet nekünk", tette hozzá Csík.

Salageanu hátfájdalmakkal küszködött, ám az utóbbi napokban már rendesen edzett, így pályára léphet a Tatrang ellen. Nem úgy a besárgult Dumitru Munteanu valamint a rossz talajviszonyok miatt az edzésen megsérült Darius Lukács és Horea Bigiu.

„Nagyon fontos lenne, hogy nyerni tudjunk, mert akkor az alapszakaszból tavaszra maradó nyolc bajnokin még odaérhetünk a hatodik helyre. Nagyon bízom a fiúk elszántságában, akaraterejében", fogalmazott Csík.

Az Olimpiával kapcsolatos hír továbbá, hogy a Román Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága 3000 lej bírságra és a Vlad Bujor felé fennálló közel 2000 eurós tartozás kifizetésére ítélte a klubot. Amely ráadásul Bogdan Roghinának is tartozik 2200 lejjel...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: