2012-04-12 13:40:34• hírek • Szatmár.ro

Sorrendállító közgyűlés Túrterebesen

Gyákon Vágner Viktor
Gyákon Vágner Viktor

A hétvégén kerül sor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség túrterebesi szervezetének sorrendállító közgyűlésére. A helyi kultúrotthonban vasárnap délután 5 órakor veszi kezdetét a rendezvény, amelyre a Szövetség minden helybeli tagját és szimpatizánsát várják.

Egyébként 13-án, tehát pénteken is lehet még jelentkezniük az érdekelteknek a polgármester-jelöltséget, illetve a helyi tanácsbeli tagjelöltséget eldönteni hivatott belső választásra. Egy olyan dossziét kell benyújtaniuk, amely tartalmazza a következőket: önéletrajzi adatlap, politikai, jelölési, illetőleg választási nyilatkozat.

A község alpolgármestere, egyben a Szövetség helyi szervezetének elnöke, Gyákon Vágner Viktor hírportálunknak elmondta, hogy valószínűsíthetően tizenegynéhány tanácstagjelöltet „rangsorolhatnak" majd a jelenlévők, míg az elöljárói tisztségre eddig egyedül a jelenlegi polgármester, Koczán Levente nyújtotta be a jelentkezését. Amúgy jelentkezési űrlapot, illetve a kérelmet nála, tehát az RMDSZ elnökénél, avagy a szervezet ügyvezető elnökénél, Sável Gábornál lehet benyújtani.

A vasárnap délutáni gyűlésen előbb a beszámolókra kerül sor, majd a jelölteknek lesz alkalmuk ismertetni elképzeléseiket, szándékaikat, s ezután kerül sor a sorrendállítási voksolásra. Természetesen a túrterebesi RMDSZ-szervezet valamennyi tagját és szimpatizánsát szeretettel várják és invitálják a gyűlésre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: