2009-06-01 15:49:41• hírek • Varga Béla/MTI

Sorozatgyilkost fogtak Ukrajnában

Őrizetbe vett az ukrán rendőrség Kijev megyében egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2006 és 2009 között 11 rendbeli nemi erőszakot és gyilkosságot követett el az ukrán főváros környékén.

Volodimir Jevdokimov ukrán belügyminiszter-helyettes hétfői kijevi sajtókonferenciáján közölte, hogy a pénteken elfogott 35 éves férfinak további 30 bűncselekmény - rablás és nemi erőszak - elkövetéséhez lehet köze, amelyek 90 százalékban bizonyítottak, és vizsgálják az érintettségét több mint száz más bűncselekmény kapcsán is.

A bűncselekmények feltárásába a rendőrség hatalmas erőket - személyi állományt és műszaki eszközt - vetett be, az elkövető utáni nyomozás során több mint 10 ezer személyt és több százezer járművet ellenőriztek, valamint 654 vérmintát vettek DNS-vizsgálat céljából, és első ízben alkalmaztak olyan műszaki megoldásokat, amelyeket a jövőben rendszeresítenek a bűnüldözésben - jelentették ukrán internetes hírportálok.

A sorozatgyilkos áldozatai 18 és 70 év közötti nők voltak. Négy megerőszakolt nő túlélte a támadást, mert nem tanúsított ellenállást, s közülük kettő már felismerte az elkövetőt. Az összegyűjtött összes bizonyíték is arra utal, hogy az elfogott férfinak köze van gyilkosságokhoz és erőszakos nemi közösülésekhez - közölte a belügyminiszter-helyettes.

A nyomozók kezdetben azt gondolták, hogy az elkövető erdész vagy katona, mivel a meggyilkolt nők holttesteire katonai objektumok közelében bukkantak. A belügyminiszter-helyettes szerint a kihallgatások során kiderült, hogy az őrizetbe vett személy - akit korábban egy kijevi nő kirablásáért 2002-ben már elítéltek, de idő előtt szabadlábra helyeztek - nem hagyott volna fel a bűncselekmények elkövetésével.

Az elfogás kapcsán Jurij Lucenko belügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy ezt a bűncselekmény-sorozatot, amelynek az ügyiratai 148 kötetre rúgnak, és amellyel az utóbbi években kiemelten foglalkoztak a rendvédelmi szervek, intellektuális elemző munkával tárták fel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: