2012-08-22 16:45:41• hírek • MTI/Reuters

El Clásico - Az első felvonás a Szuperkupáért

A szokásosnál is pikánsabbnak ígérkezik a labdarúgó Spanyol Szuperkupa első, csütörtöki összecsapása (23:30 ó), amelyet a két ősi rivális, a kupagyőztes FC Barcelona és a bajnoki címvédő Real Madrid vív.

A katalánoknál nemrég új korszak köszöntött be, ugyanis négy év után, 14 megnyert trófeával a háta mögött távozott Josep Guardiola vezetőedző, akinek helyét korábbi segítője, Tito Vilanova vette át. A 42 éves szakember irányításával a csapat első tétmérkőzésén vasárnap könnyedén győzte le a Real Sociedadot, most azonban az a Real Madrid lesz az ellenfél, amelynek vezetőedzőjével, José Mourinhóval már volt egy komoly afférja Vilanovának.

Egy évvel ezelőtt a Szuperkupa visszavágóján a madridi Marcelo brutálisan beleszállt a Barcelona frissen szerződtetett játékosába, Cesc Fabregasba, amiért azonnal kiállították. Ezt követően lökdösődés alakult ki a pályán, melynek során a hazaiak részéről David Villa, a fővárosiaktól pedig Mesut Özil kapott piros lapot. A tumultusban Mourinho belenyomta ujját Vilanova szemébe, majd később a sajtótájékoztatón is sértő megjegyzést tett rá.
Az eset kapcsán először mindkét trénert elmarasztalta a fegyelmi bizottság, végül azonban csak felfüggesztett büntetés lett a botrányból.

Az elmúlt szezonban egy rendkívül hosszú sorozat szakadt meg azzal, hogy a Real Madrid a Camp Nou Stadionban diadalmaskodott, ugyanis ez volt a Guardiola-éra egyetlen bajnoki veresége, amelyet az ősi riválistól szenvedett el, ráadásul a fővárosiak gyakorlatilag azzal a sikerrel biztosították be első helyüket.

"A csapat ugyanabban a felfogásban és stílusban játszik, mint Guardiola alatt. Továbbra is éhesek vagyunk a sikerre, és mindent meg akarunk nyerni" - nyilatkozta az aranylabdás Lionel Messi.

A Real a Valencia elleni 1-1-es döntetlennel kezdte az idényt, Cristiano Ronaldo természetesen elégedetlen volt az eredménnyel: "egyelőre még nem vagyok százszázalékos állapotban, de remélem, mihamarább visszanyerem a formámat."
Összességében a 220. El Clásico következik, a Real 87-86-re vezet a győzelmeket tekintve, emellett 46-szor született döntetlen. A mostani párharc visszavágóját jövő hét szerdán rendezik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: