2011-05-11 14:31:58• hírek • Balog Anita

Sorompók nélkül: három ország színházai tartanak előadást

Tizenegy nap alatt, három helyszínen több mint harminc produkciót láthat a szatmári közönség az ötödik alkalommal megrendezett Sorompók nélkül elnevezésű nemzetközi multikulturális színházi fesztiválon. Románia és Magyarország mellett idén Olaszországból is érkezik színtársulat, hogy egy újabb színházi élményt osszon meg a közönséggel.

Az Északi Színház az idei fesztivált 220 ezer lejes költségvetési összegből és további hat ezer euró szponzorpénzből szervezi - mondta el Stier Péter, az Északi Színház vezérigazgatója. A Sorompók nélkül az évek folyamán sokat fejlődött, az előző évekhez képest több produkció és több külföldi vendégtársulat szerepel a régió kiemelkedő fontosságú kulturális eseményén.

Idén három visszatérő helyszíne lesz a fesztiválnak: a színház előadóterme mellett az Ács Alajos Stúdióteremben és a Tűzoltótorony melletti parkban is lesznek előadások. Ez utóbbi helyszín a nyári hónapokban is nagyon alkalmas lenne kulturális események megszervezésére, bizonyos átalakítások után - vélték a szervezők. Itt a színházi előadások mellett most kamarakoncert és dzsesszkoncert is lesz. Május 27-én a budapesti Benkó Dixieland Band fog itt koncertet adni.

Andrei Mihalache, a román társulat igazgatója elmondta: az előadások közül nincs igazán kiemelkedő produkció, hiszen a program összeállításakor csak magas művészi színvonalat képviselő produkciókat hívtak meg. Minden előadás egy új színházi élményt jelent majd a szatmáriak számára, s bízik benne, hogy kulturális és gazdasági szempontból is sikeres lesz a fesztivál.

Keresztes Attila, a Harag György társulat igazgatója a magyar nyelvű előadásokról beszélt. A Tamási Áron színház az ország egyik legjobb színháza, így mindenképp érdemes lesz megnézni a többszörösen díjazott előadásukat. A budapesti Új színház A fösvény című darabbal érkezik Szatmárnémetibe - ennek címszereplője az ismert színész, Eperjes Károly lesz. A Bárka Színház a Mulatság című darabot játssza, ennek egyik főszereplője Mucsi Zoltán, de szerepel benne a Nagykárolyi születésű Szikszai Rémusz is.


Bárka Színház - Mulatság
Bárka Színház - Mulatság


A külföldről érkező társulatok között fontos megemlíteni az Olaszországból érkező Familia Ferrari Parma bábszínházat, amely két előadással érkezik a fesztiválra.

A fesztivál összes előadására érvényes bérletcsomag 300 lejbe kerül, a néző által kiválasztott 12 meghívott előadásra szóló bérlet ára pedig 190 lej. A bukaresti Odeon Színház, a budapesti Új Színház illetve a Bárka Színház előadásaira egy jegy 25 ronba kerül. A színházeremben tartott előadásokra a belépőjegy 20 lejbe kerül, a húsz főnél nagyobb csoportok számára az egyszemélyes belépő 15 lej. A stúdióelőadásokra egy belépő ára 15 lej, a bábszínházi előadások belépőjegyei pedig 5 lejbe kerülnek.

Jegyek és bérletek a színház jegypénztárában igényelhetők minden hétköznap 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között, illetve az előadások előtt egy órával. Jegyekkel kapcsolatos további információk: a 0261-712-106-os telefonszámon. A Real Hipermarketben is meg lehet vásárolni a jegyeket, 10 százalékkal olcsóbb, kedvezményes áron.

CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 19.
Északi Színház - Nagyterem, 18.00 óra
A fesztivál megnyitója
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy - J. B. P. Molière: A mizantróp, rendező: Bocsárdi László
Északi Színház – Stúdióterem, 21.00 óra
Északi Színház, Szatmárnémeti - Az utolsó leprás, Vlad Zografi nyomán
one-man show Vlad Chico részvételével

PÉNTEK, MÁJUS 20.

Északi Színház - Nagyterem, 18.00 óra
Andrei Mureşanu Színház, Sepsiszentgyörgy - Ernesto Caballero: Auto, rendező: Horaţiu Mihaiu
előadás színpadi nézőtérrel
Északi Színház - Stúdióterem, 20.00 óra
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy - J.D. Salinger: Zabhegyező, rendező: Kolcsár József

SZOMBAT, MÁJUS 21.
Északi Színház - Nagyterem, 18.00 óra
Nagyváradi Állami Színház, Iosif Vulcan Társulat - Eduardo de Filippo: La grande magia, rendező: Alexandru Colpacci                             előadás színpadi nézőtérrel
Északi Színház - Stúdióterem, 20.00 óra
„Babeş-Bolyai” Tudományegyetem, Kolozsvár, Színháztudomány és Televízió Kar - Antigoné, rendező: Cosmin Matei


VASÁRNAP, MÁJUS 22.

Északi Színház - Stúdióterem, 18.30 óra
HOPPart Társulat, Budapest - Kárpáti Péter: Szörprájzparti
Északi Színház - Nagyterem, 20.00 óra
Nagyváradi Állami Színház, Iosif Vulcan Társulat - Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek, rendező: Daniel Vulcu                                        előadás színpadi nézőtérrel
Szépművészeti Múzeum, 22.00 óra
ARTemotion Egyesület, Nagyvárad - Mimi Brănescu: A szemetes



HÉTFŐ, MÁJUS 23.
Északi Színház - Nagyterem, 19.00 óra
HOPPart Társulat, Budapest - Eljövök érted - A Kezdet - Szappanopera-opera
Északi Színház - Stúdióterem, 20.30 óra
NOT Társulat, Marosvásárhely - Roxana Magdalena Pântice: Játék használati kézikönyv nélkül, rendező: Timur Felix Mihancea
Tűzoltó-torony, 21.30 óra
Ariel Városi Színház, Râmnicu Vâlcea - Giocondák, író és rendező: Brigitte Louveaux

KEDD, MÁJUS 24.
Északi Színház - Stúdióterem, 18.00 óra
TEATRU 74 Multimédia Centrum, Marosvásárhely - Conor McPherson: A tolvajok, rendező: Cristi Juncu
Északi Színház - Nagyterem, 19.30 óra
Odeon Színház, Bukarest - Jonas Gardell: A pokol emlék, amit nem lehet megváltoztatni, Mariana Cămărăşan és Alexandra Penciuc előadása
Tűzoltó-torony, 21.30 óra
Ariel Városi Színház, Râmnicu Vâlcea - Pathelin Mester Bohózata, színpadra adaptálta és rendezte: Dan Constantin

SZERDA, MÁJUS 25.

Északi Színház - Stúdióterem, 18.00 óra
Dupblat Társulat, Marosvásárhely - Székely Csaba: Bányavirág, rendező: Alexandra Felseghi
Északi Színház - Nagyterem, 19.00 óra
Odeon Színház, Bukarest - Constantin Cheianu: In container, rendező: Cristian Ban
Tűzoltó-torony, 21.30 óra
Trio Ad Libitum, Szatmárnémeti - Májusi szerenád - Dan Răceu, Kovács Pistuka Emőke, Pocsveiler István kamarakoncertje


CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 26.

Északi Színház - Nagyterem, 10.00 és 11.30 óra
Familia Ferrari Parma Bábszínház, Olaszország - La favola delle teste di legno (A fafejek meséje)
Északi Színház - Stúdióterem, 18.00 óra
ZOOM Társulat, Marosvásárhely - Méd(e)ia, rendező: Csiki Zsolt
Északi Színház - Nagyterem, 19.00 óra
Bárka Színház, Budapest - Slawomir Mrozek: Mulatság, rendező: Bérczes László

Tűzoltó-torony, 21.00 óra
Grimus - rock koncert
In JazzTenso – jazz-rock koncert




PÉNTEK, MÁJUS 27.

Északi Színház - Nagyterem, 19.00 óra
Familia Ferrari Parma Bábszínház, Olaszország - Morgana - Daniela Ferrari előadása
- A bábosok című dokumentumfilm
Tűzoltó-torony, 21.30 óra
Benkó Dixieland Band, Budapest - koncert

SZOMBAT, MÁJUS 28.

Északi Színház - Stúdióterem, 18.00 óra
Északi Színház, Szatmárnémeti - Don Juan hanyatlása, Octavian Paler nyomán
one woman show Rora Demeter részvételével
Északi Színház - Nagyterem, 19.00 óra
Nagyváradi Magyar Színház, Szigligeti Társulat - Luigi Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres, rendező: Zakariás Zalán

VASÁRNAP, MÁJUS 29.

Északi Színház - Stúdióterem, 17.00 óra
Északi Színház, Szatmárnémeti - Paşcu Balaci: Áldozat és hóhér, rendező: Marius Costache
Északi Színház - Nagyterem, 19.00 óra
Új Színház, Budapest - J. B. P. Molière: A fösvény, rendező: Szergej Maszlobojscsikov

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: