2012-05-18 19:12:30• hírek • Szatmár.ro

Kezdetét vette a Sorompók Nélkül Fesztivál

Utolsó fesztivál a színházfelújítás előtt: újra a színjátszás fővárosa Szatmárnémeti.

Pénteken 18 órakor került sor a Sorompók Nélkül Nemzetközi Multikulturális Fesztivál megnyitójára, amelyet minden idők legsikeresebb musicaljének, a Hegedűs a háztetőn követett a Nagyváradi Mária Királynő Színház társulatának előadásában.

A megnyitón Stier Péter, az Északi Színház igazgatója és Ilyés Gyula polgármester is felszólalt. Mindketten emlékeztettek arra, hogy az idei fesztivállal gyakorlatilag befejeződik a munka az Északi Színház mostani életében és egy teljesen másfajta munka veszi kezdetét. Az épület felújításának két éve alatt a színjátszók a Szakszervezetek Művelődési Házában próbálnak és adják elő a produkciókat.

Méhes Kati színművésznő a megnyitón a színház nemrég elhunyt jelmez és díszlettervezőjére emlékezett, Gheorghiade Marikára, aki csodálatos alkotásaival minden egyes előadáshoz sokat adott hozzá és csodákat művelt akkor is, amikor igen szűkös költségvetésből volt kénytelen gazdálkodni. Előbb a román, majd a magyar társulat munkatársa volt, munkáját pedig több díjjal is elismerték. A fesztivál ideje alatt a színház folyosóin az általa készített jelmezek megrajzolt vázlatai láthatók, az előtérben pedig több általa tervezett jelmez is megtekinthető.

Sorompók nélkül - hatodszor tartják meg a nemzetközi multikulturális színházi fesztivált

A Nemzetközi Multikulturális Fesztivál a következő előadásokkal folytatódik:

Május 19. - szombat

Északi S
zínház - Ács Alajos Stúdió, 18:00 óra

Incubator 13

Elise Wilk: Zöld macska (Pisica verde)
Rendezte: Rareş Budileanu
(román nyelvű előadás)

Északi Színház - Nagyterem, 19:00 óra

Nagyváradi Mária Királyné Színház
Neil Simon: Biloxi blues
Rendezte: Ovidiu Caiţa
(román nyelvű előadás
magyar felirattal)

Szépművészeti Múzeum 21:30

ARTemotion
Társulat, Nagyvárad
Üres zsebbel (
Nu-s parale-n buzunare) - komédia Constantin Tănase írásai alapján
(román nyelvű előadás)

Jegy- és bérletárak:
Bérlet az összes előadásra: 300 Ron
Bérlet 12 választható előadásra: 190 Ron
A bukaresti Odeon Színház Csendélet, hájas unokaöccsel, a nagyváradi Mária Királyné Színház Hegedűs a háztetőn és a Budapesti Kamaraszínház Mr. és Mrs. című előadására a jegyár 25 Ron.
Nagytermi előadások: 20 Ron (20 fő feletti csoport esetén 15 Ron)
Stúdióelőadások: 15 Ron
Múzeumi előadások: 15 Ron
A szabadtéri előadásokra a belépés ingyenes!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: