2018-06-22 10:27:58• hírek • Bede Emőke

Sorin Stan visszaülhet a Szatmár Megyei Rendőrség vezetői székébe

Képünkön: Sorin Stan és a Szatmár Megyei Rendőrség két szóvivője
Képünkön: Sorin Stan és a Szatmár Megyei Rendőrség két szóvivője

A Román Rendőrség hivatalosan is bejelentette, hogy megyénkben Sorin Daniel Stan marad a vezetői székben, ugyanis a nemrégiben megrendezett versenyvizsgán ő szerezte a legmagasabb pontszámot.

A versenyvizsgát Bukarestben szervezték meg, Stan pedig 8,30-as jegyének köszönhetően újra kezébe veheti a Szatmár Megyei Rendőrség irányítását. A kiírt helyért folytatott versenybe rajta kívül csak ketten neveztek be, azonban egyiküknek sem sikerült megugrani a lécet.
 

Sorin Stan 1990-ben fejezte be a rendőriskolát, majd 1998-ban sikeresen államvizsgázott a jogi karon. 1999 óta pedig a civiljog tanulmányozója. A Belügyminisztérium szárnyai alatt működő Román Rendőrséghez 1993 márciusában csatlakozott, ahol a gazdasági bűnözés ellen harcolt 2004-ig. 2004-től 2017-ig a Korrupcióellenes Nyomozói Iroda vezetője, majd 2017. április 3-tól a Szatmár Megyei Rendőrség élére került. Jelenlegi kinevezését csütörtökön jelentette be hivatalosan a Román Rendőrség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: