2018-11-07 14:20:59• hírek • mti

Solari számára dupla téttel bír a Real Madrid szerdai fellépése

Santiago Solarinak, a Real Madrid vezetőedzőjének dupla téttel bír a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő csapatának szerda esti, csoportkörös fellépése a cseh Plzen vendégeként.

    
Az argentin szakember múlt hétfőn ideiglenes megbízatással vette át a hullámvölgyben lévő együttes irányítását, amellyel azóta mindkét meccsén nyert. A Real a csoportkör eddigi három fordulójában egypontos, ezzel utolsó helyen álló Plzent otthon 2-1-re győzte le - még az előddel, Julen Lopeteguivel a kispadon -, s a papírforma szerint idegenben is jó eséllyel pályázik a három pont begyűjtésére. 
    

Solari elmondta: a Real Madridnak - amely az argentin kinevezése előtti hét mérkőzéséből ötöt elveszített, és csak egyet nyert meg - égető szüksége volt már a győzelemre.
    

"Nyerni viszont soha nem könnyű, ha egy csapat nehéz pillanatokat él át. A futballban minden a lelkiállapoton, az érzelmeken és az önbizalmon múlik" - tette hozzá. 
    

Az argentin tréner nem panaszkodhat a sorsolására, hiszen a spanyol Király Kupában harmadosztályú ellenféllel, az UD Melillával, majd a bajnokságban egy középcsapattal, a tabella 9. helyén lévő Valladoliddal találkoztak, ezúttal pedig a BL-csoportjuk leggyengébb csapatához látogatnak. 
    

Főként a csapat védelme várt rendbetételre, hiszen az előd, Lopetegui utolsó hét mérkőzésén 13 gólt kapott a Real Madrid, míg Solari eddigi két találkozóján egyet sem. A védelemből ugyanakkor sérülés miatt ezúttal is alapemberek hiányoznak - Raphaël Varane, Marcelo -, míg Dani Carvajal játéka kérdéses. Lopeteguivel ellentétben azonban Solari olyan fiataloknak adott lehetőséget, akiknek nem volt ismeretlen a posztjukkal járó feladat. Az előd ilyen esetben inkább a rutinra szavazott, és kényszerből állított a védősorba tapasztalt játékosokat.
    

A védelem mellett a Real támadósora sem villog a szokott módon. Lopetegui utolsó hét meccsén mindössze négy gólt szereztek a madridiak, négy találkozón pedig nem voltak képesek az ellenfelek kapujába találni. Solarival két fellépésen hat gólig jutottak, ami a csehországi utazás előtt bizakodásra adhat okot. A Real Madrid idegenbeli győzelmével közelebb kerülhet a nyolcaddöntős tavaszi folytatáshoz, hogy pontosan mennyivel közelebb, az a CSZKA Moszkva-AS Roma összecsapás végkimenetelétől is függ.
    

Sajtóhírek szerint Florentino Pérez madridi klubelnök a kulisszák mögött több neves szakemberrel áll tárgyalásban, de ezek eddig nem vezettek eredményre. Az idő azonban sürgeti a klubvezért, mert a szabályok értelmében még egy hete maradt, hogy végleges megoldást találjon a vezetőedzői posztra. Amennyiben Solaritovább folytatja a győzelmi sorozatát, az számára végleges kinevezést jelenthet, és Pérez sem bánja, hogy nem tudott megállapodni más trénerrel. A Real Madrid éléről a nyáron távozott Zinédine Zidane-nal együtt Solari is tagja volt a 2002-ben BL-győztes spanyol együttesnek, és a franciához hasonlóan szezon közben a tartalékcsapat éléről lépett a ranglétra tetejére. Zidane első szezonját BL-trófeával koronázta meg.
    

Az E csoportban az Ajax és a Bayern München, az F csoportban a Manchester City, míg a H csoportban a Juventus biztosíthatja be továbbjutását - ha az eredmények ennek megfelelően alakulnak. Utóbbi gárda a játéknap rangadóján a Manchester Unitedet fogadja, és biztos továbblépéséhez adott esetben - ha a Valencia otthon nem győz a Young Boys ellen - már a döntetlen is elég lehet. De aligha elégszik meg az egy ponttal otthon az a csapat, amely a klub történetének legjobb bajnoki rajtján van túl: a Juventus a Serie A 11 fordulójában 31 pontot gyűjtött, a korábbi rekordot a 2005/06-os szezonban elért 30 pont jelentette.

 

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:
    E csoport: 

Benfica (portugál)-Ajax Amsterdam (holland) 22.00
Bayern München (német)-AEK Athén (görög) 22.00
    Az állás: 1. Ajax és Bayern München 7 pont (5-1), 3. Benfica 3, 4. AEK Athén 0
    
    

F csoport:
Manchester City (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 22.00
Olympique Lyon (francia)-Hoffenheim (német) 22.00
    Az állás: 1. Manchester City 6 pont, 2. Olympique Lyon 5, 3. Hoffenheim 2 (6-7), 4. Sahtar Donyeck 2 (4-7)
    
   

 G csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)-AS Roma (olasz) 19.55
Plzen (cseh)-Real Madrid (spanyol) 22.00
    Az állás: 1. AS Roma 6 pont (8-3), 2. Real Madrid 6 (5-2), 3. CSZKA Moszka 4, 4. Viktoria Plzen 1
    
    

H csoport:
FC Valencia (spanyol)-Young Boys (svájci) 19.55
Juventus (olasz)-Manchester United (angol) 22.00 
    Az állás: 1. Juventus 9 pont, 2. Manchester United 4, 3. Valencia 2, 4. Young Boys 1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: