2017-04-28 11:14:09• hírek • Kocsis Zoltán

Sokoldalú művészek kiállítása

Gépészmérnöktől és az ortodox teológiától a ecsetig – akár ezt a címet is viselhetné a csütörtök délután a Szatmár Megyei Tanács Képzőművészeti Galériájában megnyílt kiállítás. A két alkotó, Rustiuc Mircea és Cristian Rudareanu életpályája igen távol indult a festészettől – alkotásaik sokoldalúságuk bizonyítékai.

Rustiuc Mircea 1965-ben Szatmárnémetiben született, majd Kolozsváron szerzett gépészmérnöki diplomát. Festeni autodidakta módon kezdett el 2012-ben. Eszköze az olaj, kedvenc témái a természet, a táj és a csendélet, amelyeket realista naturalizmussal visz vászonra. Kiállításai voltak Szatmárnémeti és Nagykároly mellett többek között Debrecenben és Nyíregyházán is, alkotásai pedig megtalálhatóak gyűjtőknél Romániában, Magyarországon, Olaszországban, Németországban, Spanyolországban, Angliában, Ausztriában.

Talán nála is kanyargósabb pályát tudhat maga mögött Cristian Rudareanu, aki Calafaton született, Craiován tanult – ortodox teológiát, éneket és orgonát -, dolgozik a Északi Színházban és az egyik szatmárnémeti tévécsatornánál. Románia mellett a bulgáriai Vidinben és Olaszországban is állított már ki, munkáit megtalálni gyűjtőknél Belgiumban, Olaszországban, Németországban, Angliában, Bulgáriában, Ausztriában…

A Szatmári Képzőművészek Egyesülete által szervezett kiállítás-megnyitón a kultúrműsort Morar Loredana szolgáltatta, a moderátor Varga Mária volt.

A tárlatot május 24-ig lehet megtekinteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: