2011-02-22 23:47:17• hírek • kocsis zoltán

Sokat érhet a történelmi gól

Két mérkőzéssel folytatódtak kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek odavágói és mindkét helyszínen két-két gól esett. Micsoda különbség azonban: míg Lyonban az Olympique és a Real Madrid megosztozott a találatokon, addig Koppenhágában a Chelsea simán nyert és közel került a továbbjutáshoz. Érdekesség, hogy mind a négy találatot francia labdarúgó érte el.

Pocsék statisztikai mérleg várta a Real Madridot Lyonban, hisz a királyi gárda még soha nem tudott nyerni a francia városban, sőt, pontot sem szerzett. Mi több, gólt sem. Ennek tükrében talán érthető, hogy az első félidőben a spanyolok nem nagyon erőltették a támadásokat. A hazaiak motiváltabbak, gyorsabbak és bátrabbak voltak, más kérdés, hogy csak Bastos és Cris aprócska lehetőségeiig jutottak. Így hát az első kapura tartó lövésig 29 percet kellett várni, ekkor, majd két perccel később azonban a hazaiak hálóőrének, Llorisnak kellett védenie, előbb di Maria, majd Ronaldo távoli lövései után. Ezt Gomis nem hagyhatta tétlenül, ám Casillas hibája után ziccerben kapu fölé lőtt.

A második félidőben már egy másik Real Madrid lépett pályára, amely jóval támadóbb felfogásban futballozott ekkor. A szerencsével azonban hadilábon állt a királyi gárda, hisz a 49. percben Ronaldo egy remek szabadrúgás után, két minutummal később pedig Ramos egy szöglet után találta el a kapufát. A 65. percben aztán megtört a (történelmi) jég, a jégtörő szerepében pedig egy olyan játékos lépett elő, aki szinte egész életét a Lyonnál töltötte. Benzema, mert róla van szó, alig egy perccel pályára lépése után egy okos (és némileg szerencsés) lövéssel megszerezte az első realos gólt Lyonban.


Benzema gólla "hálálta meg" Cris ölelését: lépéselőnyben a Real fotó: olweb.fr
Benzema góllal "hálálta meg" Cris ölelését: lépéselőnyben a Real fotó: olweb.fr


A találat után sokáig úgy tűnt, kicsit leül a meccs: a hazaiakat sokkolta a pofon, a vendégeknek pedig már nem volt miért sietniük. Nem lassult viszont az iram, továbbra is hatalmas volt a küzdelem, a hazaiak pedig nem voltak hajlandóak feladni. A sors pedig őket igazolta, hisz a 83. percben Pjanic szabadrúgása után Cris fejéről Gomis elé pattant a labda, aki közelről a hálóba passzolt. Ezzel a Lyon nyíltabbá tette a visszavágót, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Real Madrid még soha nem győzte le az Olympique-ot. Igaz, kedden már megtört madridiak egyik lyoni átka...

A másik találkozón az angol bajnoki címvédő toronymagas favoritként lépett pályára a dán bajnok és bajnoki listavezető Köbenhavn ellen. A skandinávok, akik egyáltalán nincsenek „meccsben" (a dán pontvadászat csak márciusban folytatódik) egy pillanatig sem tudtak kitörni a kiscsapat szerepéből: az első félidőben el sem találták az angolok kapuját. Jóval aktívabbak voltak viszont a londoniak, hisz Anelka, miután kihagyta első lehetőségét, a 17. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. Igaz, kellett ehhez Grønkjær hibája is, a hazaiak csapatkapitány gólpasszt adott a franciának. A folytatásban is támadásban maradtak az angolok: Anelka kapu fölé tüzelt, Torrest pedig kétszer is Wiland kapus blokkolta.

A szünet után megemberelte magát a Köbenhavn, Vingaard rögtön meg is dolgoztatta Cech kapust, ami után azonban gyorsan jött is a „büntetés": az 54. percben Lampard adott remek labdát Anelkának, aki jobbról kilőtte a hosszú alsó sarkot. A hátra lévő időben még Torres lőhetett volna kétszer is gólt, ám a Chelsea nagyon nem erőltette a dolgot, győzelmével pedig máris a negyeddöntőkben érezheti magát. Ez volt mellesleg a Chelsea 150. európai kupameccse és az 50. győzelme a Bajnokok Ligájában.


Anelka két remek góllal döntött Koppenhágában fotó: chelseafc.com
Anelka két remek góllal döntött Koppenhágában fotó: chelseafc.com


A két BL-meccs mellett egy találkozót rendeztek az Európa-liga 16-os döntőinek visszavágóiból is: a CSZKA Moszkva egy gólos előnnyel és mínusz 20 Celsius fokos hidegben fogadta a PAOK Szalonikit. A hideg azonban nem ijesztette meg a görögöket, akik már az első félidőben is nagyobb ziccereket dolgoztak és hagytak ki, mint a hazaiak - szerencsére azonban mindkét kapu előtt akadt akció.

A második félidőben aztán Szalpingidisz lépett elő főszereplőként, a zömök csatár ekkor elintézhette volna csapata továbbjutását. Előbb olyan csúnyán beleszállt Akinfejev kapusba, hogy az oroszt le kellett cserélni, a helyére beálló Csepcsugov bedig Ignasevics segítségével rögtön összehozták Muslimovic vezető találatát. Néhány perccel később Szalpingidisz el is dönthette volna a továbbjutást, ha néhány centivel hosszabbak a lábai. Vagy legalább a jobb...

Helyette azonban nem ő, hanem Ignasevics döntött, aki, miután Kresic kapus kivédte Vagner Love büntetőjét, a legjobb ütemben érkezett és negyven centiről továbblőtte csapatát.

Eredmények:
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntők, első meccs

Olympique Lyon - Real Madrid 1-1
gólok: Gomis (83.) illetve Benzema (65.)

Köbenhavn - Chelsea 0-2
gólok: Anelka (17., 54.)

Európa-liga, 16-os döntős, visszavágó:
CSZKA Moszkva - PAOK Szaloniki 1-1, összesítettben 2-1
gólok: Ignasevics (80.) illetve Muslimovic (67.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: