2018-05-03 06:38:39• hírek • Oszkó Viktória

Sokan töltötték víz közelében a hosszú hétvégét

A korai nyári meleg mindenkit lázba hozott a hosszú hétvégén, aki csak tehette, valamilyen szabadtéri programot csinált magának. Sokan vízpartra vagy strandra mentek, hogy kihasználhassák a jó időt. Nem történt ez másként az Aquastarban sem: tömegesen érkeztek kikapcsolódni a látogatók Szatmár megye legkeresettebb fürdőkomplexumába, az Aquastarba.

Bár már szombaton szép számmal gyűltek össze a napsütés és a fürdőzés szerelmesei, vasárnapra jutott az igazi dömping. Hétfőn kicsit szellősebben lehetett hagyni a napozóágyakat, kedden viszont újra dübörgött a standszezon: délelőtt  12..00 óra környékén már igazi kihívás volt parkolóhelyet találni.


Megtudtuk, hogy főleg Szatmár, Máramaros és Szilágy megyéből érkeznek a kikapcsolódásra vágyó vendégek, de nem ritka, hogy Kolozsvárról autóznak el Szatmárig, hogy elmerülhessenek a termálvízben vagy éppen csobbanjanak egy jót a csúszdáról. Természetesen Magyarországról is sok család érkezik, főleg a régió határmenti településeiről.


Mint mindig, idén is a csúszda a legnagyobb sláger, mind a felnőttek, mind a gyerekek odáig vannak érte, olyannyira, hogy képesek 20-30 perceket is sorban állni, hogy egyszer lecsúszhassanak.


Nagyon népszerűek továbbá a falatozók, nem is csoda, egy forró nyári napon a hideg üdítőkre és a frissen sült miccsre mindig nagy a kereslet. A sportosabb vonalat kedvelők a focipályát és a röpladba pályát özönlötték el.


Az elmúlt évek viszonylatában egyértelműen elmondható, hogy a mostani május 1-i hosszú hétvége volt a legforgalmasabb látogatottság szempontjából. Ez több dolgot is jelenthet. Egyrészről, hogy az emberek szívesebben mozdulnak ki, amikor lehetőségük adódik, másrészről, hogy az Aquastar potenciális szórakozási és pihenési lehetőséget jelent korosztálytól függetlenül bárki számára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: