2019-09-27 12:02:15• hírek • Bajnai Botond

Sokan jelezték, részt vesznek a parlagfűirtásban

Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség az idei év szeptember 28-át a parlagfű elleni küzdelem napjának nevezte ki. A kampány mottója: „Együtt a parlagfű ellen! Együtt a környezetünk védelméért, a lakosság egészségéért!”


A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szeptember 17-től, 27-égi különböző médiafelületeken igyekezett hirdetni a kezdeményezést, annak érdekében, hogy minél többen részt vegyenek a parlagfű elleni akcióban. Végül 22 Szatmár megyei önkormányzat, a Román Állami Vasutak (CFR) szatmári egysége, valamint a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Igazgatósághoz tartozó 55 farm és gazdaság jelezte: a hozzájuk tartozó területeken igyekszenek pusztítani a gyomnövényt a szombati nap folyamán.

 

Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője szerkesztőségünknek elmondta, bár sokkal előbb kellett volna foglalkozni a problémával, sajnos akiknek feladatuk lett volna azok nem törődtek vele, de bízik benne, így is sikerül eredményeket elérni, aminek köszönhetően jövőre már kevesebb parlagfű lehet a megyében.

 

Az akciót követően, az arra vonatkozó eredményeiket, hogy mekkora parlagfűmennyiséget mekkora területen sikerült kiirtani, a megmozdulásban résztvevők szeptember 30-ig kell eljuttassák az APM felé, hogy azok továbbíthassák az országos ügynökséghez, ahol egy átfogó statisztika készül az eseményről.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: