2013-12-01 11:45:21• hírek • Szatmár.ro

Sokan gyúrták, sokan ették a hagyományos sváb ételt az V. Strudlifesztiválon

Közel ötvenen készítettek strudlit az étel ötödik szatmárnémeti fesztiválján, mégis alig bírták kiszolgálni a rengeteg érdeklődőt. Volt aki tizenötöt, volt aki harmincat is vett a svábok hagyományos eledeléből. Hogy minél többen el tudják készíteni, a szervezők mindenkinek odaadták az étel receptjét is.

Szombat délután rendezték meg immár ötödik alkalommal a Szatmári Strudlifesztivált, amelyen az eddigieknél jóval többen vettek részt, mind a finomság készítői, mind a rajongói részéről. 17 órakor már javában sült a strudli, készült a krumplis, lekváros, sós és édestúrós hagyományos sváb étel. A szervezők célja most is az volt, hogy minél több emberrel ismertessék meg az eledelt és hogy továbbadják a készítésének a módját, hogy gyermekeink és azok gyermekei is megkóstolhassák majd.

A rendezvény megnyitóján Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök, Orbán Mihály, a Kálvária templom német közösségének plébánosa, Forstenhaizer Johann és Kaiser Stefan, a Német Demokrata Fórum regionális elnöke illetve alelnöke, valamit Hauler Magdolna főszervező köszöntötte az egybegyűlteket. A beszédek után német nyelven imádkoztak, majd újra a zenéé és a hagyományos ételé volt a főszerep.

A megnyitó után a püspök viccesen meg is jegyezte: ez az a nap, amikor az imában mindennapi strudlinkat is kérhetnénk. Schönberger Jenő egyébként nagy rajongója a strudlinak, bár Túrterebesen gyermekkorában nem készítették a sváb ételt. A plébános viszont kaplonyi volt, és ő ismertette meg a gyerekeket a strudlival.

Túrterebesen azóta újra megkezdték a csemege készítését, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a szombati fesztiválon is dolgozott túrterebesi csapat, igaz, ők a nagykárolyiakkal együtt először vettek részt a fesztiválon. A csanálosiak másodszor, a nagymajtényiak és a szatmári svábok már ötödik alkalommal sürögtek-forogtak a fesztiválon.

Meg lehetett kóstolni a strudlilevest is, amelyet a takarékos svábok a strudlisütés során megmaradt anyagokból készítenek. A sós vízből, amiben a krumpli főtt, a strudli tésztájának megmaradt kis darabjaiból, kis olajban sült hagymából, pirospaprikából, tejföllel és petrezselyemzölddel készül a strudlileves.

S bár hiába gyúrták közel harmincan a tésztát, hiába sütötték majdnem huszan a strudlit, így is alig tudták kiszolgálni a rengeteg ínyencet. A szervezők a rendezvény során 300 tojást, 80 kiló lisztet, 50 kiló krumplit, 15 kiló lekvárt és 15 kiló túrót használtak fel. Jól fogyott az aludttej is, hiszen ennek a készítésnél és a fogyasztásnál is nagy szerep jut, de olyanok is voltak, akik forraltborral ették a finomságot.

Jól fogyott a strudli

- Lányom, a svábnak a strudli, nudli ingyen van, csak a derekát kell odategye hozzá - elevenítette fel Hauler Magdolna nagymamája szavait. A sváb családok udvarában ugyanis mindig volt tehén, tyúkok, mindig volt krumpli és liszt is, így az étel elkészítéséhez nem kellett egyebet beszerezni, csak dereka kellett legyen a háziasszonynaka tésztagyúráshoz.

A fesztivál keretében gyerekek is nagy lelkesedéssel gyúrták a tésztát, kenték a tölteléket - lesz tehát utánpótlás, a hagyományos étel nem fog eltűnni a modern időkben sem. S hogy minél többen elkészíthessék a strudlit, közreadjuk a receptet is, amit a fesztivál minden résztvevője megkapott magyar, román vagy német nyelven.

Hozzávalók: 1 kg liszt, 4 tojás, 3 evőkanál olaj, 1 kávéskanálnyi zsír, 1 evőkanál só, fél liter aludttej, esetleg édes tej, kefír, joghurt.
A töltelékhez: 1 kg burgonya, esetleg 75 dkg túró vagy 7 dcl szilvalekvár. A sütéshez: 1 liter olaj. 
Elkészítés: A hozzávalókat aludttejjel (édes tejjel, kefírrel, joghurttal) összegyúrjuk. A tésztát vékonyra nyújtjuk. Az egyik felét krumplipürével, túróval vagy szilvalekvárral megkenjük és beterítjük a másik felével. A széleit jól lenyomkodjuk, majd négyzetekre felosztjuk és a négyzetek mentén lenyomkodjuk. A lenyomkodott részek mentén meglisztezett derelyemetszővel felvágjuk és a darabokat forró olajban kisütjük. Jó étvágyat!

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: