2018-11-14 10:31:10• hírek • Bede Emőke

Sokan éltek az ingyenes kivizsgálás adta lehetőséggel

A cukorbetegség világnapját 1991-ben kezdeményezte a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) válaszképpen a cukorbetegség világszintű gyors terjedésére. Ezen a napon szűrőprogramokat tartanak, rádiós és televíziós kampányokra és sportrendezvényekre kerül sor világszerte.

A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház 1999 óta minden évben csatlakozik a kezdeményezéshez, az eddigi években tapasztaltakhoz képest azonban idén újdonságnak számított, hogy különösen nagy hangsúlyt fektettek a szív- és érrendszeri megbetegedések szűrésére is, ugyanis megyénk a kardiovaszkuláris betegségek okozta elhalálozás szempontjából sajnos dobogós helyen áll.
 

A dr. Szilágyi József vezetésével zajló eseményre már reggel 9 órától várták az érdeklődőket, az előző évek tapasztalata alapján pedig a nap végéig kb. 450-500-an fognak majd élni a lehetőséggel. Az érkezőknek egy adatlapot kellett kitölteniük, melyet aztán minden vizsgálati pontra magukkal kellett vinniük, ugyanis erre jegyezték fel az egyes mérések után kapott értékeket. A nővérek többek között a testsúlyt, a vérnyomást és a vércukorszintet is megmérték, s ha valakinél kiugró eltéréseket tapasztaltak, akkor a kivizsgált személy igénybe vehette a kórház mozgólaborja által nyújtott lehetőséget is.




A kivizsgálás során nyert adatok természetesen nem vesznek el a süllyesztőben, hiszen néhány nap alatt minden eredményt kiértékelnek, s ha diabéteszre vagy más betegségre utaló jeleket fedeznek fel, akkor értesítik arról az érintett személyeket is. Mi több, akár a további kezelésre vonatkozóan is hasznos tanácsokat adhatnak.  Ezen felül dr. Szilágyi József egy átfogó dolgozatot is készít majd, melyet egy közelgő konferencián mutat be majd a kollégáknak.


Hogy hányszer kellene részt vennie a lakosságnak hasonlóan átfogó kivizsgálásokon? Nos, a helyszínen dr. Vass Zoltán a Szatmár.ro kérdésére elmondta, 30 éves kor felett jó volna legalább évente kétszer elmenni egy teljeskörű vizsgálatra, viszont sokaknak nem telik sem az időből, sem a családi kasszából ilyesmire. Épp ezért hasznosak a szerdai eseményhez hasonló akciók, amikor gyorsan és ingyenesen lehet kideríteni, vajon kell-e valamilyen betegségtől tartanunk.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: