"Sokáig kétséges volt, hogy mi is az én utam" – Interjú Popa Zsolt divattervezővel

Popa Zsolt érdekes figura. Régóta ismerem, mindig öröm összefutni vele, jókat tudunk beszélgetni. Még olyankor is legalább fél órán át tudunk diskurálni, ha mindketten sietünk valahová. Mindig van mesélni valónk egymásnak.

Akik csak felszínesen ismerik néha furának, vagy különcnek tartják, vagy nem értik őt igazán. Sokan viszont kedvelik, és könnyen szót értenek vele. Én az az utóbbiak közé sorolnám magam, aki azt gondolja róla, hogy: egyéniség; kreatív gondolatokkal, pezsgő ötletekkel.

Az alábbi beszélgetést ezúttal nem futtában követtük el: régóta beszélgettünk már egy esetleges interjú lehetőségéről. Most rákérdeztem és ő gondolkodás nélkül mondott igent :)
 

A szerző.

Szatmár.ro: Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről: Mikor ébredtél rá, hogy ez a te utad? Honnan fakad az alkotás iránti vágy?

Zsolt: Sokáig kétséges volt, hogy mi is az én utam. Az anatómia nagyon érdekelt mindig, próbáltam ebbe az irányba elindulni, de egy sikertelen felvételi az ezen a pályán való „karrieremet” derékba törte. Aztán a színművészeti egyetem gondolatával is eljátszottam, de végül a design kiválasztott magának. Az egyetemen egy évet szobrászatot tanultam aztán jött az iparművészeti egyetem és design szak. Nem ismertem annak előtte egy tervezőt sem, így nem volt egy példa, amit követhettem volna.

Szatmár.ro: Az egyetemi évek után, milyen irányvonalon indultál el? Azok voltak a céljaid, amelyeket ma az életed részének tekintesz?

Zsolt: Az egyetem végeztével, egy viszonylag sikeres vizsgabemutató után hatalmas elánnal vetettem bele magam az életbe. Azt hittem, hogy majd én leszek az, aki megmutatja, hogy hogyan is kell ezt csinálni, hogyan kell karriert építeni  a divatszakmában.  Természetesen ez nem így lett. Rengeteg tudás hiányzott még ahhoz, hogy komolyan vegyenek. Az egyetem csak egy lépcsőfok, ahol álmokat árulnak, de arra nem tanítanak meg, hogy ezeket az álmokat hogyan valósítsd meg. Az egyetemen nem tanítanak meg például pénzt keresni. Ez egy rögös út, buktatókkal, amelyeket saját magadnak kell kitaposni. Sokszor estem földre én is..., de próbáltam mindig tanulni a hibákból. Voltak emberek, akik bíztak bennem, és voltak olyanok is, akik nem.

Szatmár.ro: Mi ihlette a legelső önálló munkád? Úgy érzed, hogy az a kollekció, hatással volt a későbbi alkotásaidra?

Zsolt: Az első nagyobb munkám természetesen az egyetemi vizsgamunkám volt. Ezt a kollekciót az Alfred Hitchcock rendezte filmek ihlették: A film noire és az akkori időszak nagy dívái. Természetesen mai szemmel már másképp látom a dolgokat, de így visszatekintve és analizálva a témát, azt hiszem, hogy a húszas éveim elején hozzányúlni ehhez a témához nagy kihívás volt. Úgy gondolom ez egy jó alapja volt az ezt követő kollekcióimnak, amelyeket vagy így, vagy úgy fogadott a közönség.

Szatmár.ro: Aki ismeri a munkáid, vagy téged személyesen, tudja, hogy gyakran megdöbbentő, sokkoló, sőt, mondjuk ki, esetenként egyesek számára talán megbotránkoztató naturalitással tálalod elképzeléseid. Szigorúan a divattervezői munkára gondolva. Mi vezérel ilyenkor?

Zsolt: Ez nem volt soha tudatos, a mai napig kevés tudatosság van benne, pedig erre már kidolgozott marketingfogások lennének. Inkább ösztönös ez, ami talán abból fakad, hogy nem bírom elviselni az álszent embereket. Próbálok a témákon keresztül egy görbe tükröt mutatni. Akik pedig a bemutatóimra eljönnek, tudják, hogy majd valamilyen módon ki lesznek billentve a komfortzónájukból, amit egyébként egyre nehezebb elérni, mivel a 21. század emberének egyre magasabb az ingerküszöbe. Igazi kihívás számomra, hogy egy darab anyagból, akár groteszk módon, olyan ruhát készítsek amit, szívesen visel az, akinek ez megtetszik. Az, ha valaki megbotránkozik ezeken a ruhákon, teljesen az ő dolga.
 

Szatmár.ro: Jelen pillanatban mégsem ezek a ruhadarabok azok, amelyek nap, mint nap kikerülnek a kezed alól, hiszen jó ideje már népviseleteket gyártasz megrendelésre, ha jól tudom, jelenleg ez jelenti számodra a fő munkavonalat.

Zsolt: Most az egész szakma átállt valami másra és alkalmazkodik ehhez a helyzethez, amiben vagyunk. A nagy brandek is részben maszkokat, orvosi köpenyeket, a parfümgyártók fertőtlenítőket dobnak piacra. Teszik ezt – bármilyen szemszögből nézzük – a túlélés miatt.
Számomra a népviseletek világa egy nagy szerelem. Először gyűjteni kezdtem őket, aztán készíteni is. Vannak a gyűjteményemben nagyon régi darabok: hímzett mellények, vagy nagyon ritka kasmír kendők. Voltak olyan viseletdarabok, amelyeket restaurálni kellet, vagy egy nagyon régi fénykép alapján reprodukálni. Igazi kihívás ez..., ilyenkor ráhangolódom. Például munka közben az adott tájegység zenéjét hallgatom, vagy ellátogatok az adott vidékre, ha tehetem, és az ottani emberektől gyűjtöm be az adott információt. Rengeteg érdekes és értékes emberrel sikerült így megismerkednem a Szilágyságban, Széken, Kalotaszegen.




Szatmár.ro: Egy olyan kreatív divattervező, mint te, aki nincs híján az eredeti ötleteknek, hogyan tud mégis kiteljesedni egy olyan alkotói munka során, mint a népviselet-készítés, amely úgy gondolom, határozott irányvonalakat szab a készítő számára? Vagy itt is vannak olyan apró finomságok, melyekkel egyfelől autentikus, de mégis eredeti tudsz maradni?

Zsolt: Egy tervezőnek az a fontos, hogy azt a ruhát, ami a keze közül kikerül, viseljék az emberek, örüljenek neki. Amikor a színpadon látok egy koreográfiát, és a táncosok azokban a viseletekben ropják, amelyeket én készítettem ez részben kiteljesít. Majdnem olyan, mint egy bemutató vagy performansz. Csak éppen kevesen tudják, hogy itt én vagyok a „designer”.
A népviselet-készítésnél nem lehet, úgyszólván, kreatívkodni. Fontos szabályok vannak, amelyeket be kell tartani. Minden varrásnak, minden anyagnak és színnek meg van a jelentősége. Egy-egy viseletdarabnál néha nagyon eredeti szabászati megoldásokkal találkozni. Ezeket be lehet építeni akár egy modern ruhába is a későbbiekben.

Szatmár.ro: Melyik a kedvenc tájegység szerinti viseleted, amit legszívesebben készítesz? Illetve melyik jelenti a legnagyobb alkotói kihívást számodra? 

Zsolt: A Balkán összes tájegységének a viseletét szeretem. De a nagy kedvencek a kalotaszegi és a moldvai, továbbá az avasi román népviseletek. Kihívás, mint olyan lehet az anyagok beszerzése. Régen például egy kalotaszegi viselettel nem spóroltak: az anyagot részben ők fonták és szőtték meg, de ugyanakkor Csehországból hozták, vagy hozatták hozzá a kasmírt, üveggyöngyöket, gombokat, selyempántlikákat – ma már ezeket nem lehet kapni, illetve nem abban a minőségben ami akkor volt. Van olyan kendő, amelyiknek az érteke vetekedett egy szarvasmarháéval és ez nem változott a mai napig sem. Sőt! Státusszimbólum volt: a differenciálódás mutatója.
Tulajdonképpen a luxusbrandek a mai napig erre hivatottak, csak a 21. században már a státusszimbólumok elvesztették a jelentőségüket. Bárki megvehet magának egy Guccit, vagy Chanelt még ha fake is. Gondolom ugyanazt az örömöt okozza a viselőjenek, mint annak aki ezt eredetiben és a megfelelő közegben viseli. Ez is azt mutatja, hogy régen az öltözködésben nagyon a helyén volt minden és ez példaértékű számomra. Ma már káosz van. Káosz van a divatiparban, a stílusfogalmakban, az emberek tudatában. Tervezőként kutatni és látni, hogy milyen volt anno és milyen most, érdekes esettanulmány.

Szatmár.ro: Apropó, kik azok a divatterezők, akik leginkább inspirációt jelentenek számodra? Úgy nemzetközi szinten, mint hazai, vagy akár szatmári vonatkozásban? 

Zsolt: Ez változó. Nem igazan tudnék nevet/neveket mondani. A japánokat nagyon szeretem. De a japán divatot nem az európai piacra tervezték. Sajnos az emberek nálunk nem elég befogadóak. Az a fajta szabadság, lazaság másfajta dimenziót képvisel, amely egy-egy japán öltözékben megtálalható; az itteni emberek számára eléggé stílusidegen.
Hazai szinten inspiráló az, hogy ebben a mostoha körülményeknek kitett iparágban, amit az „okosoknak” sikerült egy huszárvágással tönkretenni, még vannak olyan lelkes designerek, akik nem hagyják magukat, és törekszenek, hogy ezt az ipart életben tartsák. Szatmár a ruhaipar egyik alappillére volt az elmúlt érában. A Mondiala-ból öltözködni státusszimbólum volt, amit a következő generáció már csak a legendákból fog ismerni.  Rengeteg ügyes tervező van a hazai piacon.  Eddig is, de ezután még inkább a munkájuk, a kreativitás mellett a túlélésről és a piacon való megmaradásról fog szólni. Ezért nagyon fontos lenne az, ha majd ismét helyreállnak a dolgok, hazai tervezőktől vásároljunk, mivel a paletta nagyon színes, mindenki megtálalhatja maga számára megfelelő terméket.

Szatmár.ro: Van-e készülőben új kollekciód? Ha igen, milyen témában?

Zsolt: Már régóta gondolkodom azon, hogy egy folk vonalon elindulok, amit a modernitással és a saját látásmódommal ötvözök majd, de ez a tervem még érlelődik. Párhuzamosan még másmilyen témákban is gondolkodok. Egy tervező agya nem tud csak egy dologra fókuszálni. Mindig van valami, ami érdekel és inspirál.
 

Szatmár.ro: Nem tudom nem feltenni a kérdést: hogyan éled meg az aktuális járványhelyzetet? Többet dolgozol most, mint szoktál? Van mindig, ami inspirál? Hiányoznak a bemutatók, a kollégákkal, barátokkal való találkozások? Mi az, amit leginkább elvesz tőled, vagy éppen ad a bezártság?

Zsolt: Szerencsém van, mert ezt a periódust az Avasban töltöm, egy nagyon szép környezetben: erdőkkel, hegyekkel körülvéve. Ha nem olvasnék sajtót, nem is tudnám, hogy járvány van. Rengeteget vagyok kint a természetben a kutyámmal.
Más ritmusban dolgozom, próbálom utolérni magam. Inspiráló tud lenni bármi: ez a helyzet is akár, amibe mindannyian kerültünk. Bízom benne, hogy amikor elmúlik ez a deprimáló állapot, az emberek igényelni fogják a szépet, azt, hogy egy bemutatón részt vehessenek, szocializálódjanak úgy, mint azelőtt.
A kollégákkal online tartom a kapcsolatot, néhány közeli barátommal pedig akár napi szinten is találkozom.

Kívánok mindenkinek kitartást, és ha vége ennek az egésznek, tudjunk sétálni a városban stílusosan felöltözve, és mosolyogva beülni egy teraszra, limonádét szürcsölve, pozitív gondolatokkal a terveinkről mesélni, elfelejtve ezt a nehéz időszakot.