2010-10-28 15:19:06• hírek • Szatmár.ro

Sok sztrájk a semmiért

Csütörtökön több megyében, köztük Szatmárban is sztrájkoltak a tanárok a kormány felelősségvállalása miatt. A tiltakozó akció, valamint a több hónapos tárgyalások azonban úgy tűnik hiábavalóak voltak: a kormány felelősséget vállalt a tanügyi törvénytervezetért.

A tanügyi szakszervezetek szerdán intéztek felhívást a tanárokhoz, hogy kezdjenek általános sztrájkba. Ennek megfelelően több megyében is tiltakozást hirdettek a pedagógusok. A Szabad Tanügyi Szakszervezetek vezetője szerint a tiltakozó tanárok bementek az iskolába, de nem tartottak órákat, és nem adtak jegyeket, így tiltakoztak az ellen, hogy a kormány felelősséget vállalt az oktatási törvényért. A legtöbben Suceava megyében tiltakoztak, itt 7000 tanár lépett általános sztrájkba, de több iskolában tiltakoznak Constanta, Bákó, Arad és Brassó megyében is. Emellett többen japánsztrájkolnak, Szilágy megyében például négyezernél is több pedagógus viselt fehér karszalagot az iskolai órák alatt.

Szatmár megyében a pedagógusok közel háromnegyede fehér karszalaggal ment be az órákra: a diákoknak is elmagyarázták, hogy mivel nem értenek egyet, és miért van szükség az ilyen jellegű tiltakozásra. A tanórákat egyébként ez a tiltakozó akció nem zavarta meg.

Szatmárnémeti három magyar tannyelvű középiskolája közül például csak a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban viseltek fehér karszalagot a tanerők: az iskola, az óvoda és a bentlakás dolgozói is, több mint hatvanan, a FEN független tanügyi szakszervezet tagjai.

Amint azt Sas-Marinescu Adrianától, a FEN érdekvédelem szatmári alelnökétől megtudtuk, a szakszervezet majdnem ötezer tagja döntött csütörtökön a japánsztrájk mellett. A szatmári szakszervezeti tagok nyolcvan százaléka viselt fehér karszalagot, a többi húsz százalék pedig akár az általános sztrájkot is vállalta volna.

Az érdekvédelmiek szerint, borzasztó, hogy annyi hónapon át hibavaló volt a sok tárgyalás és tiltakozás, az új tanügyi törvényt mégsem módosították, a szakszervezetek véleményét és javaslatait figyelembe se vették.

A pedagógusok nem értenek egyet azzal, hogy a pedagógusi versenyvizsgákat ezután a tanintézmények, és nem a tanfelügyelőség szervezze meg, valamint azzal is elégedetlenek, hogy a kilencedik osztályok ezentúl az általános iskolához csatolják. A csökkenő diáklétszám, az osztályösszevonások és ez a lépés még több tanerő utcára kerüléséhez vezet.

„Én 33 éve tanítok, ez idő alatt pedig minden lehetséges továbbképzésen részt vettem, az első fokozati vizsgámat pedig már több mint húsz évvel ezelőtt megszereztem. A bércsökkentéssel pedig alig 1400 lej a havi bérem. Tűrhetetlen, hogy a képzett, évtizedeket katedrán, a fiatalok oktatásával töltő pedagógusokat ennyire ne vegyék számba sem." - magyarázta Sas-Marinescu Adriana romántanár.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: