2010-02-16 16:04:07• hírek • Szatmár.ro

Sok érdeklődő az MTV Látogatóközpontjában

Várakozáson felüli a Magyar Televízió Látogatóközpontja iránti érdeklődés. A február 9-ei megnyitó óta az MTV-t és a magyar televíziózást bemutató programokra március végéig minden hely elfogyott.

Két hónapra előre betelt minden hely a Magyar Televízióban hétköznaponként induló harmincfős látogatói túrákra. A február 9-ei megnyitó után két nap alatt elfogyott minden hely március végéig. A látogatóközpont munkatársai mindenkit regisztrálnak, azonban látogatási időpontot legközelebb áprilisra, májusra tudnak biztosítani.

„Aki meglátogatja Magyarország első televízióját, az nemcsak a Magyar Televízió múltjával és jelenével, hanem a magyar televíziózás múltjával is találkozhat, hiszen itt őrizzük a hazai tévétörténet első 50 évének emlékeit. A magyar kultúra elmúlt fél évszázadának egy darabja itt keletkezett, a korszerű technikán és a kulisszatitkokon kívül ebből is igyekszünk minél többet megmutatni" - mondta Kert Attila, a látogatóközpont ötletgazdája.

 

Magyarország első televíziója a Magyar Televízió új óbudai gyártóbázisán - külön erre a célra - szervezett túrákon mutatja be a televíziózás történetét és a műsorkészítés kulisszatitkait az MTV stábja.

Az MTV új gyártóbázisának teljes területére kiterjedő, másfél órás sétákon az idegenvezető - a főbejárattól indulva - bemutatja a kiállított technikai berendezéseket, ismerteti az MTV, a magyar televíziózás történetét. Továbbhaladva, a túra érinti a newsroomot, a szerkesztőséget, ahol a hírműsorok készülnek és a stúdiókat is. Az MTV mozitermében egy kisfilmet láthatnak a vendégek a jelenlegi műsorokról, illetve korábbi emblematikus produkciókról, televíziósokról: viszontláthatják Bárdos Andrást a Nulladik típusú találkozások, Szellő Istvánt az Új Világ műsorvezetőjeként, de a legnagyobb csodálkozást vélhetően Joshi Bharat váltja ki, aki mint jógaoktató volt Vitray Tamás vendége a 80-as években.

Nem marad zárva a jelmeztár ajtaja sem, ahol híres filmek és televíziós produkciók - képernyőről már jól ismert - jelmezeit, például a Tenkes Kapitánya ruháját is láthatják az érdeklődők. A bejáratnál „személyesen" Süsü fogadja a látogatókat, de Mazsola és a Sárkányfűárus is ráköszön a vendégekre. Meglepetéssel is szolgál a stáb, egy külön erre a célra berendezett stúdióban Híradót vezethetnek a vendégek, de lehetőségük van kipróbálni magukat időjárás-jelentőként, operatőrként, képvágóként vagy hangmérnökként is. Az erről készült felvételeket DVD-n, a túra végén kapják meg a produkcióban részt vevők.


Látogatás az MTV stúdiójában


Látogatás az MTV stúdiójában


Jelmez és kellékraktár az MTV új székhelyén
Jelmez és kellékraktár az MTV új székhelyén


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: