2011-01-04 16:09:39• hírek • Szatmar.ro

Sok az újszülött

Megnövekedett a születések száma, és kevesebben válnak, ez derül ki legalábbis a lakosságnyilvántartó Iroda decemberi kimutatásából.

Elég örvendetes a születések arányának alakulása az elmúlt hónapban az előzőekhez viszonyítva, ugyanis legutóbbi híradásunk óta a Lakosságnyilvántartó Irodában 198 születési bizonyítványt adtak ki. Októberben például ennél jóval kevesebb gyerek született, 131 újszülöttet jelentettek be az intézménynél.

Sajnálatos dolog viszont, hogy a halálesetek száma is jelentősen megnövekedett 2010 utolsó hónapjában. Míg októberben 117 személy huny el, decemberben 174 halotti igazolványt bocsájtottak ki, ebből pedig egy személy kiskorú volt.
Bár nincs éppen szezonja, de a házasságkötések száma is elég magas volt decemberben, 42 házassági levelet adtak ki a Lakosságnyilvántartó Iroda dolgozói. A válások száma viszonyt nagyot csökkent a nyári hónapokhoz képest, hiszen júniusban például 59 házaspár szakadt el egymástól törvényes keretek között, múlt hónapban mindössze 13 válási határozat született.

Múlt hónapban 8 pár jelezte házasságkötésük 50. évfordulóját, ezek a személyek a polgármesteri hivataltól pénzbeli elismerést is kapnak, amiért ennyi éven át egymás mellett maradtak.
1297 személyazonossági kártyát és tartózkodási engedélyt is kibocsájtottak. A legtöbben azért igényeltek új igazolványt, mert a régi lejárt, de sok esetben a lakcímváltoztatás miatt kellett kicserélni az okiratot. A Lakosságnyilvántartó Iroda mobil csapata 9 mozgásban korlátozott vagy kórházban lévő személyt keresett fel előzetes kérésre, hogy lefényképezzék, és segítsenek a személyihez szükséges eljárás végrehajtásában.

A családi állapotra vonatkozó iratok elvesztése vagy megrongálódása büntetést von maga után, decemberben a bírságokból 71.000 lej folyt be a város kasszájába.


Nőtt az újszülöttek száma Szatmáron
Nőtt az újszülöttek száma Szatmáron


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: