2011-07-15 09:17:11• hírek • MTI

Sok a kérdőjel a Borbély-ügyben

Számos kérdőjelet vet fel a román korrupcióellenes ügyészség által indított vizsgálat, amelyben Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter neve is felbukkant - írta a romániai sajtó.

Az ügyészség szerint Ioan Ciocan Szatmár megyei üzletember 20 ezer euró értékű lakásfelújítással "vásárolta meg" az RMDSZ-es miniszter befolyását, hogy könnyebben jusson közbeszerzési szerződésekhez. Az ügyészek szerint mindebben Szepessy Szabolcs, Borbély személyi tanácsosa közvetített.

A Bukarestben megjelenő Új Magyar Szóban (ÚMSZ) Bogdán Tibor publicista úgy véli, hogy a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) szüksége volt "balhéra", nemcsak a súlyos gazdasági-pénzügyi helyzetről való figyelemelterelésként, de azért is, mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a koalíciós partner véleményétől eltérő álláspontra helyezkedett az ország közigazgatási-területi átszervezésének ügyében.
Júniusban Traian Basescu román államfő és az őt támogató PD-L azt javasolta, hogy csökkentsék ötödére a romániai megyék számát, amit az RMDSZ elutasított, mert a romániai magyarság csaknem 90 százalékát befogadó két új óriásmegyében a magyar lakosság számaránya 30, illetve 20 százalék alá csökkent volna.

Az ÚMSZ szerint "a szembehelyezkedést, az ellentmondást nem tűrő Basescu személyes sértésnek vette" az RMDSZ álláspontját. A szerző szerint a fő cél az RMDSZ megzsarolása, a "Borbély-ügy" egyfajta fenyegető üzenet, figyelmeztetés a "renitenskedő" magyar szervezet számára a vitás törvények őszre tervezett elfogadása előtt. Borbély az RMDSZ politikai alelnöki tisztségét is betölti.


Borbély László
Borbély László



A Krónika című napilapban Gazda Árpád újságíró Lakatos Pétert, az RMDSZ parlamenti képviselőjét idézi, aki az ügy kapcsán kijelentette, hogy "megnyílott a halász-vadász szezon az RMDSZ vezetői ellen". A szerző megállapítja: ahányszor korrupciós vádakkal illettek egy politikust Romániában, mindig akadt olyan párttársa, aki a politikai játszmák részeként próbálta láttatni a történteket. A lap szerint Borbély Lászlót megilleti az ártatlanság vélelme, de aki úgy próbálja őt menteni, hogy buzgalmában besározza az egész politikai osztályt, rossz szolgálatot tesz - olvasható a Krónikában.

A Hotnews című román hírportál kommentárjában Dan Tapalaga újságíró megállapítja, hogy az ügyészség eddig nagyon kevés információt közölt a szóban forgó ügyről. Mint írja, a portál információi szerint az ügyészség már márciusban elkezdett vizsgálódni, ezért szerinte nem áll meg a lábán az a feltételezés, hogy a Borbély-ügy a közigazgatási átszervezés megakadályozása miatt az RMDSZ ellen irányuló bosszúhadjárat lenne.

A szerző szerint az egyik nagy talány az, hogy az ügyészek miért hozták nyilvánosságra a Borbély elleni vizsgálatot a román közszolgálati televíziónak egy írásban megfogalmazott kérdésére válaszként kibocsátott közleményben, ha tudják, hogy őszig - a nyári szünet miatt - nem kaphatják meg a parlamenttől a miniszter elleni vizsgálódáshoz szükséges engedélyt. Romániában törvényhozói mandátummal rendelkező miniszterek ellen bűnvádi eljárás csak a parlament jóváhagyásával indítható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: