2009-05-21 09:49:37• hírek • Czinzel László

Sógor Csaba a Szilágyságban

Szilágy megyében kampányolt május 2o-án, szerdán Sógor Csaba európai parlamenti képviselőjelölt.

Sarmaságon a helyi vezetőkkel való találkozón az RMDSZ jelöltje kifejtette, Szilágyságban nem kell neki az összefogásról beszélnie, mert az itt élők ebből példát mutathatnának mindenkinek, mind önkormányzati, mind pedig egyházi vonalon. „A Szilágyságiak megértették, hogy összefogás, egység nélkül nem lehet előre haladni, azóta is ezen az úton járnak. Csak remélni tudom, hogy ez a példa Erdély minden részében megvalósul" - emelte ki a jelölt.

Az európai parlamenti képviselőjelölt a délelőtti órákban a sarmasági piacot járta be, itt kóstolta meg az artézi vizet illetve találkozott a helyi és környékbeli árusokkal. Az egyik tejtermékeket árusító ilosvai asszony elmondta, a Sógor Csaba édesapjára emlékszik abból az időből, amikor az helyettes lelkész volt a falujában.

A Szilágy megyei kampány során Selymesilosván Sógor Csaba elkérte a helyi lelkésztől az anyakönyvet és megnézte, édesapja 1955 júliusában és augusztusában tartózkodott a faluban, ez idő alatt 5 gyereket keresztelt. Ennek kapcsán a helyiek elmondták, a bezárás fenyegeti az általános iskolát, mivel kicsi a gyereklétszám. Sógor Csaba utcai kampányt folyatatott Mocsolyán, Sámsonban, Szilágyballán, Magyargoroszlón, Diósadon, Erkeden és Szilágypanitban.


Sógor - a kisebbségek védelme egyformán fontos minden erdélyi magyarnak!
Sógor - a kisebbségek védelme egyformán fontos minden erdélyi magyarnak!


„A következő öt évben mindent elkövetek azért, hogy az Európai Parlament megalkosson egy, a kisebbségek védelmére vonatkozó törvényt, amely kötelező érvényű legyen az Unió tagországai számára" - jelentette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselőjelölt szerdán a szilágysági Diósadon szervezett fórumon. Elmondta, az Unió szinte mindegyik országában élnek nemzeti kisebbségek, amelyek legtöbbször hídszerepet töltenek be az adott állam és az anyaország között. Ugyanakkor a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogi előírások eltérőek a különböző tagállamokban: bizonyos államok teljes körű jogokat biztosítanak, más államok a nemzeti kisebbségeknek egyetlen jogát sem ismerik el, néha még a létezésüket sem.

„Ha Európa komolyan gondolja, hogy a soknyelvűség, az etnikai sokszínűség valódi érték számára, akkor minden tagállamnak legyen kötelező életbe léptetni a kisebbségek védelmére vonatkozó törvényt. Meggyőződésem, hogy az Európai Uniónak felelősséget kell vállalnia a kisebbségek védelmében, ezért a munkáért kérem támogatásukat és bizalmukat június 7-én, a Magyar Összefogás Napján" - mondta el szerdán este Sógor Csaba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: