2015-05-30 21:29:22• hírek • Szatmár.ro

Nagy volt a tömeg szombat délután a Városnapokon

Szombat délután folyamatosan nőtt a tömeg, az új főtéren és a régi városközpontban is egymást érték a nézelődők. 19 óra körül kezdődött a népszerű előadók koncertsorozata a nagyszínpadon, előtte pedig bemerészkedtünk az játékokat, ruhaneműket és ékszereket árusítók "részlegére", az Eötvös utcába.

Szombaton élénkebb volt a mozgás, mint péntek délután - a szabadnapot sokan arra szánták, hogy körülnézzenek a régi- és újfőtéren, megnézzék miket árulnak a kereskedők és természetesen kevesen hagyták ki a lacikonyhákat is - legalábbis a városban járva úgy láttuk, mindeniknél jól megy az üzlet.

A Divatház közelében felállított népzenei színpadon is volt műsor, koradélután kevesebben voltak kíváncsi az ottani programra, de később már többen a színpad elé gyűltek. A programban főleg román népzenei előadók szerepeltek, de egyedüli magyarként fellépett az Egri Csodaszarvas Néptáncegyüttes is.

Bemerészkedtünk az "ipari termékekkel" kereskedők utcájába is - ez a Cuza Voda azaz Eötvös utca, annak is az elején állítottak standot a ruhaneművel, játékokkal csodatévő kövekkel és ezüst-ékszerekkel foglalkozó árusok. Nagy meglepetésünkre utóbbiak egymást érték, sőt, ezüst és arany-felvásárlással és ékszerek javításával is foglalkoznak.

A nagyszínpadnál 19 óra körül lett igazán nagy tömeg. Ekkor kezdték a fellépést a nagyon népszerű slágergyáros, Smiley barátai. Amíg ott voltunk, fellépett Dorian, Sore, Antonia és Cabron. Ha ezek a nevek elsőre nem sokat mondanak a kedves olvasónak, akkor hallgasson bele a román sláger-rádiókba - nagy valószínűséggel az egyik gyakran ismételt, ismerősen hangzó dalnak közülük valaki az előadója. Vagy ha nem, akkor azok, akik az esti órákban játszanak: Alex Velea, Baxter vagy akár Smiley.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: