2013-09-30 09:59:13• hírek • Blikk.hu

Sírva esett ki az X-Faktorból a Bestiák sztárja

Az idei X-Faktor eddig eltelt részeiben a legnagyobb meglepetést Somorjai Ilona, az egykori Bestiák zenekarból Bee-ként ismert énekesnő szereplése okozta.

Ennél váratlanabb talán csak az volt, hogy vasárnap este kiderült, a Táborból az énekesnő nem jutott a legjobb huszonöt közé, vagyis nem mutathatja meg a tudását a Mentorok Házában. Bee sokat kockáztatott, hiszen ismert előadóként állt a mentorok elé.

Az 1997-ben alakult Bestiák a korszak egyik legsikeresebb slágerét (A reggel túl messze van) jegyzi, sőt megkapta anno az Arany Zsiráf-díjat is. Nem csoda, hogy amikor kiderült számára a döntés, miszerint kiesett az utolsó előtti körben, sírásba kezdett.

– Természetesen erre a lehetőségre is fel voltam készülve, ha egyáltalán fel lehet erre igazán készülni – mondta Ilona. – Normál körülmények között az ember sok mindent máshogy érez és képzel, mint amikor egy szokatlan lelkiállapotba keveredik. Ezek az igazi próbatételek és bármennyire is fáj olykor, ezek a döntések tudnak mélyíteni és előrevinni az életben – árulta el Bee.

– Számomra világossá vált, hogy bátor voltam, megléptem ezt a nehéz lépést, de a lelkem mélyén nem voltam felkészülve a nehezítő körülményekre. A magam mércéje szerint nem tudtam olyan laza és felszabadult lenni, mint amilyen valójában vagyok a színpadon és az életemben. Egyébként azt tapasztalom, az embereknek épp e miatt a sebezhetőség miatt vagyok szimpatikus – magyarázta a Blikknek Ilona, aki úgy érzi, annyi eredménye mindenképpen volt a jelentkezésének, hogy szélesebb körben megtudták az emberek, még manapság is énekel.

A cikk folytatása itt olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: