2013-12-29 15:22:21• hírek • MTI

Sir Ben Kingsley 70 éves

December 31-én lesz hetvenéves Sir Ben Kingsley Oscar-díjas angol színész, a Gandhi című film főszereplője. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Krishna Pandit Bhanji néven jött a világra Angliában, kenyai születésű, indiai származású apja orvos, angol édesanyja színésznő-modell volt. A színházzal tizenévesen ismerkedett meg, pályaválasztásához a döntő lökést a Royal Shakespeare Company III. Richard-előadása adta. Nevét is ekkor változtatta a zanzibári fűszerkereskedő nagyapjára utaló angolos Kingsley-re.

Színpadra először 1966-ban lépett egy darabban, amelyet Brian Epstein, a Beatles-együttes menedzsere rendezett. Mivel a mű zenéjét is ő szerezte, emellett remekül énekelt és gitározott is, Epstein felcsillantotta előtte a lemezszerződés lehetőségét. Kingsley mégis a világot jelentő deszkákat választotta: 1967-től volt a Royal Shakespeare Company tagja, a társulattal debütált 1971-ben a New York-i Broadway-en.

A filmvásznon már 1972-ben szerepelt, de a nagy áttörésre egy évtizedet kellett várnia: 1981-ben szinte ismeretlenül választotta Richard Attenborough rendező a Mahátma Gandhi életéről szóló szuperprodukció főszereplőjéül. A film óriási sikert aratott, Kingsley pedig - aki a szerep kedvéért közel tíz kilót fogyott, és Gandhi egész, könyvtárnyi életművét áttanulmányozta - alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. A bemutató óta Indiában, ahol a függetlenség kivívásának napján minden évben levetítik ezt a filmet, Kingsleyt igen nagy tisztelet övezi.

A jellegzetes arcú, alacsony, törékeny színész elsősorban karakterszerepekben nyújt kiváló alakításokat, átváltozó képessége határtalan és műfaji határokat sem ismer. Volt már könyörtelen gengszter (a Bugsy mellékszerepéért Oscar-díjra jelölték), a sakkzseni Bobby Fischer türelmes edzője (A bajnok), amerikai alelnök (Dave), és feltűnt a Robert Redford rendezte Komputerkémekben is. 1993-ban a Steven Spielberg rendezte Schindler listájában Auschwitz egyik túlélőjét, Itzak Stern zsidó könyvelőt formálta meg, és Spielberg rá bízta az AI: Mesterséges Intelligencia című filmjének narrátori szerepét is. Kingsley többször dolgozott együtt Roman Polanskival is: A halál és a lányka című, egy dél-amerikai diktatúrában játszódó alkotásában egy kínvallatásokban résztvevő orvost alakított meggyőzően, majd a Twist Oliverben kapott szerepet.

Szinte az összes műfajban otthon van: szerepelt horrorban (A lény), vígjátékban (Vízkereszt, vagy amit akartok), akciófilmben (A sakál árnyéka), thrillerben (A bevetés szabályai, Viharsziget). A Szexi dög című filmben nyújtott alakításáért 2001-ben ismét Oscar-díjra jelölték, amelyet ugyan nem kapott meg, de az Európai Filmakadémia díját igen, az Anna Frank című amerikai tévéfilmsorozatban Otto Frank szerepéért Emmy-díjjal is jutalmazták. Oscar-díjra negyedszer tíz éve, a Ház a ködben című filmdráma főszerepéért jelölték: ebben egy volt iráni ezredest alakított, aki családjával Amerikában telepedik le.

Kingsley 2010-ben forgatott először Indiában, a Három kártya című thrillerben egy matematikust játszott, s ugyanebben az évben Bollywood után Hollywoodban is feltűnt, a Perzsia hercege: Az idő homokja című fantasztikus filmben. Bár az elmúlt időszakban néhány gyengébb produkciót is elvállalt, és így Arany Málna-díjra is jelölték, emlékezetes alakítást nyújtott a Philip Roth regénye nyomán készült Elégia című dráma főszerepében. Tavaly és az idén több filmbemutatója is volt, köztük a Martin Scorsese által rendezett, több Oscar-díjjal kitüntetett A leleményes Hugó, valamint a Vasember harmadik része.

Ben Kingsley Ghandi szerepében

Kingsley több televíziós produkcióban is emlékezetes alakítást nyújtott. 1989-ben elismerést aratott az HBO produkciójában készült A gyilkosok köztünk vannak: A Simon Wiesenthal történet főszerepében, címszereplője volt a Mózesről, majd a Józsefről szóló bibliai témájú filmeknek, szerepelt a Bűn és bűnhődés, valamint az Alice Csodaországban tévés változatában. A színpadhoz sem lett hűtlen: 1984-ben Edmund Kean angol színészt alakította kirobbanó sikerrel a Broadway-en egy monodrámában. A nagy Shakespeare-rajongó Kingsley - akinek kedvenc szerepe a Hamlet - azt vallja: az iskolákban hivatásos színészekkel kéne előadni a nagy angol drámaíró műveit, mert így jobban értenék azokat a gyerekek, mintha csak olvassák.

Ben Kingsley-t II. Erzsébet brit uralkodó a színjátszásban nyújtott elévülhetetlen érdemeiért 2002-ben lovaggá ütötte, így kijár neki a Sir megszólítás, és ő ragaszkodik is ahhoz, hogy e három betűt kiírják neve elé. Oscar-díja mellett annak angol megfelelőjével, a brit akadémia Bafta-díjával, Golden Globe-, valamint 1985 óta Grammy-díjjal is büszkélkedhet, és csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: