2017-10-02 12:10:01• hírek • Kocsis Zoltán

Ritli: Számunkra minden sorozat fontos!

Kedden kezdődik a IV. forduló a labdarúgó Román Kupában: ez az a pont, amikor már a második osztályos csapatok is beszállnak a küzdelembe. Az Olimpiára kemény mérkőzés vár Kolozsváron az ambiciózus Universitatea ellen, de a szatmáriak továbbjutni mennek a kincses városba.

„Az Olimpia számára minden versenysorozat fontos”, jelentette ki határozottan Ritli Zoltán vezetőedző. Aki szerint most jó hangulat van az öltözőben.

Mint ismeretes, Ritli két héttel ezelőtt vette át a csapat irányítását Selymes Tibortól. Azóta a gárda 1-0-ra legyőzte az UTA-t és a Panduriit is. „Jó hangulatban minőségi munkát tudunk végezni a fiúkkal. Külön öröm számomra, hogy a játékosok figyelnek arra, amit mondok, láthatóan fogékonyak az elképzeléseimre”, fogalmazott megkeresésünkre a korábbi klasszis kapus.

Ritli nem számít a kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódó Ciprian Bratára, Florin Muresanra és Romario Rusra. „Nem szeretnénk kockáztatni, hogy még inkább rásérüljenek jelenlegi sérüléseikre. Ráadásul a hétvégi, Temesvár elleni mérkőzésre is figyelemmel kell lennünk. Minden meccset meg akarunk nyerni, még úgy is, hogy az U ellen az általában kezdők mellett néhány fiatalnak is bizonyítási lehetőséget biztosítok majd. Mutassák meg, mire képesek, bizonyítsák be, hogy számíthatok rájuk”, árulta el Ritli.

Ami az ellenfelet illeti, a szatmári szakember kiemelte, rendkívül rutinos játékosok mellett fiatal tehetségek alkotják a keretet, amely szerinte a második osztályban is az első 6-8 helyen lenne képes végezni.

Csődbemenetelét követén az U jelenleg 5 győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel, 15 rúgott és 5 kapott góllal a harmadik osztályú bajnokság tabellájának a 3. helyén áll. A csapatban olyan jelentős rutinnal, de kolozsvári gyökerekkel rendelkező játékosok futballoznak, mint Andrei Cordos (ex-Vaslui, Dinamo, aki megfordult az olasz második osztályú Frosinonéban is), a 11-szeers válogatott Gheorghe Florescu (a Dinamo Moszkva mellett légióskodott Dániában, Ukrajnában, Azerbajdzsánban és Cipruson), Valentin Lemnaru (ex-Dinamo és Steaua), Octavian Abrudan (ex-Rapid és Steaua), a Galaccal hajdanán bajnoki címet nyerő, de Oroszországban és Izraelben is megforduló Gabriel Giurgiu, Dorin Goga (ex-Temesvár, Rapid, Izrael, Grúzia, Kína) vagy éppen az Olimpiából is ismert Steaua-nevelésű Mihai Onicas.

Számukra nem szokatlan az sem, hogy este, kivilágított stadionban kell pályára lépniük. „Persze, hogy játékosaim számára ez szokatlan. De Európa Liga-színtű stadionban léphetnek pályára, ennek motiválóan kellene rájuk hatnia. Most mutassák meg, hogy milyen labdarúgók!”, mondta egyszerre bizakodóan és bátorítóan Ritli.

Fontos hír a szurkolók számára, hogy kedd este 20.00 órakor kezdődő mérkőzésre a klub 30 személyes buszt bocsájt rendelkezésükre. Az útiköltség rendkívül jutányos, mindössze 15 lej, míg a meccsbelépő 10 lejbe kerül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: