2011-07-11 18:56:53• hírek • (x)

Ugrás a hűs mélybe

Hétágra sütött végre a Nap Nagykárolyban. Sőt, kissé túlzásba is vitte: igazi kánikula tombolt a nyugat-szatmári városban hétfőn. Ilyenkor pedig a legjobb a vízparton hűsölni. Méghozzá a Nagykárolyi Termálstrandon. Már csak azért is, mert a család valahány tagja kedvére való foglalatosságot, kényeztetést lelhet magának. A vállalkozó kedvűeknek kétségtelenül az UFO és a Kamikaze nevezetű óriáscsúszdák nyerik el leginkább a tetszésüket.

Merthogy június közepe óta egy kristálytiszta vizű medencébe két elképesztően magas csúszdáról lehet lesiklani. Napjaink „kamikázéi" kilenc méteres magasságból rajtolhatnak - s ezzel a tágan vett régióban is messze a legmagasabbról, hiszen például a hajdúszoboszlói óriáscsúszdák is alacsonyabbak jó két méterrel - s már-már emberfeletti sebességet elérve csobbannak be a medence vizébe. A leleményesebbek persze arra is ügyelnek, hogy egy-egy ilyen „célba érést" méteres távolságból is érezzenek: ha ugyanis csapkodnak kezeikkel és lábaikkal, a vízcsobbanás a medence szélén állókat is hűsíti. Persze korántsem zavar ez senkit, s a vízcseppek alig-alig kezdenek lecsorogni a felhevült testen, már újabb „rokonaik" érkeznek.

Az UFO indulási helye egy szinttel lejjebb van, mint a Kamikaze csúszdáé. Ellenben pont egy hajszálnyival több merészséget igényel ennek használása. Ugyanis az elstartoló semmit sem lát, hűs vízen csúszik s pörög a mélybe, ott pedig egy döbbenetesen hatalmas tölcsérben forog: négyet-ötöt-hatot vagy éppen hetet, s csak azután pottyan a medencébe. Rendszerint, aki minden bátorságát összeszedte, s a mélybe vágta magát, amint a vízbe pottyant, szedi a lábát, s irány fel újra a magasba, ahonnét ismét csak csészealjként le a mélybe. Mit mesélni ilyenkor? Hát nem is lehet. Ezt mindenkinek ki kell próbálnia!

A strandolók egész nap csúszdázhatnak kedvükre. Napijegyet lehet ugyanis váltani 10 lej ellenében. S hogy ekkora összeget megér-e ez az élmény? Ha nem próbálja ki, nem tudja meg!


a

a

a

a

a

a

a

a

a

í

í

a

a

a

a

a

a

a

a

a

a


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: