2020-01-17 12:43:57• hírek • Szatmár.ro

Sikerült! Gyenes Emánuel megnyerte a Malle Moto kategóriát a 2020-as Dakar-ralin!

Pénteken ért véget a 2020-as Dakar-rali, azaz ekkor tartották a verseny utolsó futamát. A hivatalos lezárásra délutánig várni kell, akkor lesz ugyanis a díjkiosztó ünnepség. Amelyen természetesen az Autonet Motorcycle Team versenyzője is érintett!


Első helyen végzett ugyanis a Malle Moto, illetve hivatalosan Original by Motul kategóriában, amelyben a versenyzők műszaki asszisztencia nélkül vágnak neki a megmérettetésnek, mindvégig maguk javítva járgányukat.
 

Az utolsó versenynapot Gyenes a 34. helyen fejezte be, 1 óra 48 perc és 42 másodperces idővel. Ezzel összetettben a 29. helyen fejezte be a 12 futamra tervezett idei Dakar-ralit. A motorosok nagy kalandját az amerikai Ricky Brabec nyerte meg.
 

Maraton kategóriában – amelyet a szatmári motoros 2011-ben és 2015-ben megnyert – a 12. futamon hetedikként ért célba, összesítettben pedig a hatodikként végzett.  
 

A Malle Moto kategóriában pedig az utolsó versenynapot Mani a második helyen fejezte be, 8 perccel és 2 másodperccel lemaradva Benjamin Melottól. Összesítettben a szatmári Dakar-hős 1 órát 12 percet és 34 másodpercet vert a második helyezett Melotra.
 

"A mai futamon már igazából nem versenyzett senki sem, csak azok, akiknél nagyon szoros volt az állás és próbáltak megcsípni egy jobb helyezést. Nekem nyugodt motorozással ért véget az idei verseny" - nyilatkozta a Szatmár.ro-nak a szatmári motoros. 
 

Mani gyakorlatilag végig vezette a járgányukat maguk javító-szervízelő versenyzők kategóriáját, az első futamokon ugyanis tetemes előnyre tett szert. Pezsgőt azonban nem bonthatott előbb, egyrészt mert be kellett fejezni szerencsésen a versenyt, másrészt pedig a francia Melot az utolsó futamokban jól haladt, ám a hátrányából csak pár percet sikerült lefaragnia.
 

"Jól fejeződött be számomra az idei Dakar, sikerült minden célomat elérnem: sikerült összetettben a legjobb 30 közé bekerülni, Malle Motoban pedig a dobogós hely volt a cél" - foglalta össze röviden a tízedik Dakarját Gyenes Emánuel, akinek ezúton is gratulálunk!


 



 

Mani-Gyenes---Dakar-2020---foto-RallyZone


Emanuel-Gyenes---Dakar-2020---foto-RallyZone


Mani-Gyenes---Dakar-2020---foto--FotoP


Mani-Gyenes---Dakar-2020---foto-RallyZone


Mani-Gyenes---Dakar-2020---foto---FotoP


Mani-Gyenes---Dakar-2020-foto---RallyZone


Dakar-2020-Mani-Gyenes---foto---RallyZone


Dakar-2020---Mani-Gyenes---credit---FotoP


Mani-Gyenes-Dakar-2020---credit---FotoP

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: