2009-01-09 16:47:30• hírek • Parajdi Andrea

Sikeresen felhasználták

A 2008-ban érkezett költségvetés-kiegészítésekből, csupán egy minimális összeget utal vissza a Szatmár Megyei Tanács a központi kasszába, hiszen a legtöbb település sikeresen elköltötte a pénzeket.

A tavalyi évben több alkalommal is beszámoltunk arról, mikor milyen mértékű költségvetés-kiegészítést sikerült a Megyei Tanácsnak az ország tartalékalapjaiból lekérnie. A tavalyi évben összesen 49 780 000 lejt utaltak ki megyénk részére, azonban a kormányhatározatok alapján minden olyan pénzösszeget, amelyet nem sikerül elkölteni, vissza kell küldeni a központi kasszába.

Nagy Szabolcsnak, a Szatmár Megyei Tanács sajtóreferensének tájékoztatása szerint, a 2008-ban érkezett kiegészítéseknek, több mint 90%-át sikeresen felhasználták, különböző fejlesztésekre a települések vezetői. Hadad, Érszakácsi és Túrterebes községek kasszájában maradt egy minimális összeg, mintegy 106 957 lej, amelyet a Szatmár Megyei Tanács visszafolyósít a központi költségvetésbe.

A 2007-es év végén, mivel nem használták fel a községek, több mint 10 000 000 lejt kellett visszaküldeni a kormánynak. -Mindenképpen örvendetes tény, hogy a települések előre gondolkodtak, s ezáltal időben sikerült elkölteniük az összegeket, ugyanis így az elkövetkezendő egy-két évben várható, komolyabb pénzügyi megszorítások időszakában is könnyebben haladhatnak a fejlesztésekkel -véli Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: