2010-09-07 12:49:35• hírek • Szatmár.ro

Nemzetiségi Néptáncfesztivál

Vasárnap huszadszorra tartják meg a Bogdándi Néptáncfesztivált.

A rendezvény 11 órakor kezdődik, néhai Sipos László kezdeményező obeliszkjének a megkoszorúzásával Jó idő esetén a megjelentek a szabadtéri színpadhoz vonulnak, ahol kezdetét veszi a megyéből és környékbeli megyékből érkezett folklórcsoportok bemutatkozása, műsora.

A fesztivál az egyik legelső magyar hagyományőrző rendezvényként indult a nyolcvankilences fordulatot követően, Sipos László volt iskolaigazgató, néprajzkutató kezdeményezésére. Tíz évvel ezelőtt a bogdándi közéletben kialakult ellentétek, illetve a Rozsmalint Néptánccsoport létezésével kapcsolatos bizonytalanság miatt veszélybe került a rendezvény, de miután a Szatmár Megyei Tanács is felkarolta, nemzetiségi folklórfesztivál néven tovább folytatódott - éppen az állami támogatás könnyebb elnyerése miatt keresztelték át erre a névre.

A bogdándi néptáncfesztivál megyénk máig egyetlen, nagy részben magyar jellegű népművészeti rendezvénye, nem csak az országban, de a határon túl is elismert eseménynek számít. Az idei szervezők: a Szatmár Megyei Tanács,a Szatmár Megyei Hagyományőrző Központ, Bogdánd Község Helyi Tanácsa.


Néptánctalálkozó BogdándonNéptánctalálkozó Bogdándon


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: