2012-11-14 11:45:12• hírek • Szatmár.ro

Közgazdász délutánt tartanak Szatmárnémetiben

Közgazdász délutánt tartanak Szatmárnémetiben november 17-én szombaton délután a Szatmár Megyei Múzeum dísztermében. A Fókuszban a szatmárnémeti RMKT elnevezésű eseményt a Romániai Magyar Közgazdászok Társaságának szatmárnémeti szervezete rendezi és erdélyi, magyarországi valamint törökországi előadókat hallgathatnak meg az érdeklődők.

Innováció, motiváció, konszolidáció. E három kulcsszó jellemzi majd Pajzos Csaba, a partiumi Keresztény Egyetem dékánjának, Schupler Helmuth, a miskolci egyetemváros adjunktusának valamint a dr. Aydin Demirnek az előadásait.

A prezentációk 14.00 órakor kezdődnek és közel száz érdeklődő jelezte részvételi szándékát. Érkeznek vendégek Csíkszeredából, Kolozsvárról, Nagyváradról, Zilahról és Budapestről is. Szombat este Szatmárhegyen díszvacsorával és bulizással zárul majd a találkozó. Itt tombola színesíti majd a programot, amelyen értékes ajándékokat lehet nyerni.

Kun Hanna, a közgazdász délután egyik főszervezője a Szatmár.ro kérdéseire válaszolva elmondta, az RMKT szatmárnémeti szervezetének közel 40 aktív tagja van. A tagságnak nem feltétele közgazdasági végzettség, az éves tagdíj pedig 120 lej. Az országos társaság tagjai évente vándorgyűlésen találkoznak. Idén Csíkszereda adott otthont a gyűlésnek, ám néhány éve Szatmárnémetiben volt a „csúcstalálkozó."

Közgazdász délutént tart az RMKT Szatmárnémetiben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: