2018-08-13 05:48:45• hírek • Szatmár.ro

Sikeres volt a III. Avas Kapuja Fesztivál

A hétvégén harmadik alkalommal tartották meg az Avas Kapuja Fesztivált Avasújvárosban.

Az augusztus 11-én és 12-én tartó rendezvény a községben élő minden generáció számára kínált szórakozási lehetőséget. A minőségi, színes program összeállításában a helyi polgármesteri hivatal mellett a Cultur Art Egyesület segédkezett, a rendezvény létrejöttét pedig a Szatmár Megyei Tanács támogatta.


Szombaton a 8-12 éves gyerekek minifoci-bajnokságával kezdődött a program, majd a nagyoké volt a pálya, amelyen az avasújvárosiak mellett Kállósemjén és Petneháza csapata is rúgta a bőrt. A sportrendezvényeket az Avasújváros-Kolozsvári CFR öregfiúk-meccs zárta.


A községközpontban felállított színpadon fellépett Tabori Ghita Petrica népdalénekes, majd ezt követően a magyarországi Essemm mozgatta meg a fiatalabbakat, a Strangers zenekar által játszott örökzöld slágerekre, majd később a szabadtéri diszkóban játszott zenékre pedig mindenki táncra perdült.


A vasárnapi program ünnepi istentisztelettel és megemlékezéssel indult: a résztvevők koszorút helyeztek el a Hősök emlékművénél. A délelőtti program pedig az 50. és 60. házassági évforduljukat ünneplő párok köszöntésével zárult. Délután először a gyerekeké volt a színpad, a helyi óvoda és általános iskola tanulói mutattak be műsort. A közönség meghatottan tapsolta meg az ügyes, lelkes gyerkőcöket.
 


Megmutatták tehetségüket a néptáncosok is, a helyi Bokréta néptánccsoport mellett színpadra léptek az Egri Csodaszarvas táncosai is.
 


A Megasztárból ismert Kökénya Attila megénekeltette a közönséget, fantasztikus hangulatot teremtve, így a Vis zenekar már egy jól bemelegített publikum előtt léphetett fel. A nagyváradról érkezett fúvósszenekar koncertje csak tovább emelte a hangulatot.
 


A színpadon már az esti órákban díjazták a helyi kézilabdázókat, majd mindenkinek a torkában dobogott a szíve, amikor a tombolasorsoláson az értékesebbnél értékesebb ajándékok nyerteseit húzták ki.
 


Az igen jó hangulatú Avas Kapuja Fesztivált idén a legendás Apostol zenekar koncertje, illetve tűzijáték zárta.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: