2008-11-29 10:22:24• hírek • Szatmár.ro

Sikeres opera- és operettgála

A Szatmári Magyar Hírlap szervezésében pénteken opera- illetve operettgálát tartottak a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában. A Szatmárnémetiben ritkaságnak számító dallamok óriási sikert arattak.

A közönség nagy szeretettel fogadta Verdi, Mozart, Puccini operáinak legszebb dallamait, majd pedig a magyar operettek legsikeresebb melódiáit.

A gálára este 19 óra kezdettel került sor. A magyarországi művészeket telt ház fogadta. A közönséget elsőként Ilonczai Gyöngyi, a Szatmári Magyar Hírlap főszerkesztője köszöntötte, majd pedig Veres István, Scriptor Alapítvány menedzsere szólt néhány szót az egybegyűltekhez.

A műsor első "komolyabb" felében operarészleteket hallhatott a közönség, melyeket Kónya Krisztina, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, Cseh Antal, aki szintén a Szegedi Nemzeti Színház tagja, valamint Pataki Potyók Dániel, a Magyar Állami Operaház és a Debreceni Csokonai Színház vendégművésze. Zongorán kísért Kerényi Mariann, aki számos rangos versenyen ért el kimagasló eredményeket, jelenleg, a szegedi főiskola magánének tanszak korrepetítora, művésztanár.

A szünetet követően a legnépszerűbb magyar operettdalok csendültek fel a fílharmónia színpadán. Az ismert dallamokat sokat az előadóval együtt dúdolták, hiszen ki ne ismerné a Délibábos Hortobágyon, Te rongyos élet valamint a Szép város Kolozsvár operettslágerek melódiáit. Az előadók a műfaj kívánta előadásmóddal, tánccal, humorral adták elő a fülbemászó dallamokat.

Az operettek előadásában közreműködtek: Mercs Angéla, Debreceni Csokonai Színház tagja, Böjte Sándor, aki rendszeresen fellép vendégművészként a Magyar Állami Operaház előadásain, Lesznyák Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház tagja, valamint Pataki Potyók Dániel.

A dalok előadása során közreműködött Tordai Zoltán és zenekara, akik öten egy igazi autentikus magyar cigányzenekart alkotnak, melynek különlegessége, hogy mindannyian ugyanabból a zenészcsaládból származnak.

A képekre kattintva az operettgálán készült képsorozat is megtekinthető.

A képekre kattintva az operettgálán készült képsorozat is megtekinthető.

A képekre kattintva az operettgálán készült képsorozat is megtekinthető.

A képekre kattintva az operettgálán készült képsorozat is megtekinthető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: