2011-10-29 08:12:47• hírek • Póti Orsolya

Sikeres Törpavató a Hám János Iskolaközpontban

Péntek délután került sor a legkisebbek, vagyis a  Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Központ ötödikes diákjainak beavató ünnepségére, a Törpavatóra.

Amióta általános iskolás osztályok is működnek a Hám János Iskolaközpontban, azóta a gólyabálok mellett tartanak Törpavató ünnepséget is a tanintézményben. Az idei Törpavató keretében Bara Gabriella tanárnő osztályát, azaz harminc ötödikes diákot köszöntöttek a felsőbb osztályok tanulói.

A minden évben nagy sikerrel megrendezett ünnepség délután öt órakor kezdődött a Hám János Iskolaközpont dísztermében, amely zsúfolásig telt diákokkal, pedagógusokkal, barátokkal és szülőkkel.

A közönség a rendezvény első felében a kicsik mókás bemutatkozó műsorát láthatta, ezt követően pedig a VI. osztályos diákok játékos feladatokra hívták az ötödikeseket, akik logikai kérdésekre kellett választ adjanak, nyelvtörőket kellett felolvassanak és kincset is nyomonkövettek. A kicsik beavatását az osztályfőnök beavatása követte. A Törpavatót mint minden évben, idén is táncos mulatság zárta az V., VI., VII. és VIII. osztályos tanulók részvételével.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: