2018-06-29 06:22:14• hírek • Közlemény

Sikeres Öko és Bio Élelmiszeripari Konferencia Szatmárnémetiben

Június 28-án, csütörtökön a Select Hotel konferenciatermében tartották az I. Szatmári Öko és Bio Élelmiszeripari Konferenciát, melynek megszervezését a Magyar Nemzeti Kereskedőház Szatmárnémeti Regionális Irodája vállalta fel.

A rendezvényen szép számban vettek részt az elsősorban élelmiszergyártással és mezőgazdasággal  foglalkozó vállalkozások, melyek egy része már tapasztalt a bio-élelmiszerek készítésével, mások most vágnának bele ebbe. Utóbbiak a helyszínen meg is ismerkedhettek néhány termékkel, illetve kapcsolatba kerülhettek a gyártókkal.


A résztvevőket Veres Norbert, a Magyar Nemzeti Kereskedőház regionális irodájának vezetője köszöntötte. Elmondta: a rendezvény célja, hogy a helyi termelők, földészek megismerkedhessenek új megoldásokkal, termékekkel, melyek segítségével növelhetik a hozamot, organikus eredetűek, és nem rombolják a talajt és az emberi szervezetet.


Adrian Albu, Szatmárnémeti Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntő beszédében a bio- és öko-élelmiszerek gyártásának fontosságára mutatott rá, kijelentve: a kereskedelemben sok génmódosított alapanyagból készült élelmiszer kerül, amelyek hosszú távon veszélyt jelenthetnek a lakosság egészségére. Vásárláskor figyelembe kell venni: az alacsony ár valószínűleg alacsony minőséget takar.  


Ioan Cioltean, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint sok romániai termelő rossz példát követ. A hagyományos növény és állatfajták szinte eltűntek, sokaknak csak a hozam a fontos, így válnak népszerűvé például a paradicsom esetében a növénybetegségekkel ellenálló, de szinte ehetetlenül kemény fajták.



Daniela Culic, a Szatmár Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara vezetője a jó, hosszú ideje tartó román-magyar gazdasági kapcsolatokra hívta fel a figyelmet, és örömét fejezte ki, hogy az ilyen rendezvények is segítik a mindkét fél számára előnyös gazdasági kapcsolatok kialakítását. Elmondta: a kezdő vállalkozásokat támogató StartUp program is egy lehetőség arra, hogy új romániai vállalkozások indulhassanak a bio- és ökotermékek gyártása kapcsán.


Skapinyecz Péter, a MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. igazgatója röviden bemutatta a kereskedőház-hálózatot, kiemelve: a 2017-es évben a hálózat segítségével 17 millió eurónyi export-kereskedelem valósult meg, aminek kétharmada Romániát – Erdélyt - érintette. Beszélt arról is, hogy Romániában folyamatosan nő a vásárlóerő, ezért egy nagyon vonzó piacra számít. Sokat segítene a kereskedelem további fejlesztésén Románia schengeni csatlakozása, erre pedig a román-magyar határ mentén mindenki nagyon vár már. Magyarország nyitott a jó minőségű romániai termékekre, de sokszor az alacsony termelés miatt kevesebb román termék jut Magyarországra, mint magyar a romániai piacra.


Dr. Ratkos József növényorvos, a „Veisz János” Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesületének elnöke röviden bemutatta az egyesület közel 10 éves tevékenységét. Beszélt a növényvédő-szerek káros hatásairól, illetve az ütköző véleményekről a vegyszermaradékok arányát illetően az élelmiszerekben. Beszédében érintette az általuk kialakított, természetes műtrágya-helyettesítő szerről, illetve arról a kutatói munkáról, amely a durumrozs keresztezéssel való létrehozásához vezetett.



Fodor Gábor, a Gabospic kft. vezetője a biofil mikrobiológiai komplex baktérium trágyáról tartott előadást, amely helyrehozhatja a hosszú évek során műtrágyázással elsavasított termőföldet. Emellett a lúgos kémhatású talajra is vannak baktérium-trágyák. A cég olyan termékekkel is rendelkezik, amelyek a szár- és gyökérmaradványokat dolgozzák fel természetes úton a termőföldeken.


A Topagrar kft. képviseletében Wegendt Gerhard beszélt a csomaközi cég termékeiről, melyek a jövő évtől válhatnak bio-termékekké. A növénytermesztés mellett most az állattenyésztéssel bővítik a palettát, ám ezen a területen is ragaszkodnak a „bio”-elvárásokhoz. „Románia a biotermékek piacán nagyon az út elején jár”- mondta. Ehhez az előadáshoz kapcsolódva Koczinger Tibor, a Hans Lindner Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a szervezet 25 éves működése során hogyan jutott el a szociális esetektől a mezőgazdaságig és az egészséges élelmiszerekig.


Pop Ioan, a Szatmár Megyei Hagyományos- és Ökotermék Termesztők Egyesületének elnöke saját tapasztalatait osztotta meg az öko-gyümölcstermesztésről. A nagy tapasztalattal rendelkező agrármérnök a metszéstől a trágyázásig és a férgesedés elleni közdelemig sok témát érintve látta el tanácsokkal a résztvevőket.


A Technosam kft.-t képviselő Markos Tibor a mezőgazdaságban felhasználható automatizált rendszerekről tartott előadást, bemutatva, mi a mezőgazdaság, ezzel együtt a bio-mezőgazdaság jövője, milyen lehet egy modern üvegház. Véleménye szerint az új technológiákat Romániában legkésőbb tíz éven belül alkalmazni kell, ugyanis félő, hogy az ország behozhatatlan hátrányba kerül a szomszédokkal szemben. Az új megoldások kulcsszavai a talaj monitorizálása, a locsolás esetében a megfelelő víz-menedzsment, illetve a több tíz hektáros mezőgazdasági területek drónos figyelemmel követése.


Szeles Károly, a Damisol kft. területi képviselője szerint a növénytermesztésben ugyanakkora szerepe van az egészséges táplálásnak, mint az emberek számára az egészséges étkezésnek. Sajnálatos módon azonban sokan a tápanyagon próbálnak megtakarítást eszközölni, abban bízva, hogy a talaj biztosítani tudja a növények számára szükséges táplálékot. Emiatt kezdtek évekkel ezelőtt egy csak természetes anyagokat tartalmazó lombtrágya kikísérletezésébe mezőgazdasági egyetemet végzett fiatalok. A munkájukat siker koronázta, a lombtrágya pedig ma már sokfelé az öko-mezőgazdaság alapját képezi.


A konferencia zárómomentumaként a B2B-részben a résztvevők tapasztalatot cseréltek és több új, ígéretes üzleti kapcsolat elő lépéseit tették meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: