2014-03-28 12:52:03• hírek • Szatmár.ro

Semmi sem jön össze az időseknek

Nem kapnak helyet az ATOP-ban és nem lesz nyugdíjas-strand sem az iskolai Táborok székhelyén.

Péntek délelőtt a Szatmár Megyei Prefektúra és a Szatmár Megyei Idősek Egyesületének menetrendszerinti havi ülésén a résztvevő intézményvezetők elé tárták gondjaikat a szatmár nyugdíjasok. A gyűlésen először vett részt a megye új alprefektusa, Altfatter Tamás.

Az ülés témája főképp az elmúlt havi gyűlésen felvetett problémákra adott válaszok voltak. Akkor a Mircea Marian vezette idősek szóvá tették, hogy a szatmárnémeti vasútállomás borzalmas álapotban van és ideje lenne felújítani. A prefektúra felvette a kapcsolatot a szállításügyi minisztériummal, akik azt a választ adták, hogy bár felvették a felújítandó állomások listájára a szatmárnémetit, pénz egyelőre nincs a munkálatok elvégzésére.

Biztosnak tűnik, hogy nem működik idén nyugdíjasstrand az Iskolai Táborok medencéjénél, bár az idősek foggal-körömmel ragaszkodnának ehhez, lévén, hogy tavaly előtt ők adminisztrálták a strandot és környékét. Elmondásuk szerint az egy remek hely volt, ahol a nyugdíjasok számukra megfizethető áron élvezhették a termálvíz jótékony hatását. Mircea Marian pedig azt is megbeszélte Vasile Tantassal, a szatmárnémeti Termálstrand működtetőjével, hogy az ingyenesen biztosít majd termálvizet a működéshez.

A prefektúra feltételezése, miszerint idén nem lesz idős-strand az iskolai táboroknál, bebizinyosodott. Az ifjúsági és sportminisztérium levélben közölte: nem mond le az Iskolai Táborokról és nem adja át annak használatát más szervezeteknek. Idén legalább húsz ifjúsági rendezvény lesz itt - akár többnaposak is -, és hátrányos helyzetűek is fognak itt táborozni. A prefektúra megkeresésére pedig Vasile Tantas is kijelentette: nem áll módjában ingyen termálvizet adni az időseknek.

Az egyesület tagjainak azonban nem csak emiatt van gondjuk Tantassal: az egykori Pannónia szálló siralmas állapota miatt is hibáztatják az avasi vállalkozót - valljuk be, jogosan.

A nyugdíjasok kérték azt is, hogy egy helyet kapjanak az ATOP-ban, azaz a Megyei Területi Közrendészeti Hatóságban, hiszen a törvény a civil a közösség  képviselője is tagja kell legyen a bizottságnak. A Szatmár Megyei Tanács válasza szerint jelen pillanatban nincs üres hely, amit az idősek elfoglalhatnának, az ATOP tagjainak a számát pedig törvény határozza meg.

A városi tanás gyűléstermében találkoztak a prefektúra és az idősek képviselői

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: