2018-11-18 07:28:13• hírek • Bede Emőke

Segíts te is: jusson minden gyermeknek ajándék

A Segíts te is – Ajuta si tu Alapítvány neve az utóbbi években összeforrt az önzetlen segítséggel. Amellett, hogy egész évben gondoskodnak az általuk felkarolt 90 gyerekről, Mikulás közeledtével úgy döntöttek, szeretnék őket ajándékkal is meglepni.

A Segíts te is immár hét éve segít önzetlenül a nehéz sorsú családokon. Hat évig mozgalomként volt jelen városunk életében, tavaly áprilisban azonban sikerült hivatalos útra terelni mindezt, azaz a Pop Leila és példaértékű családja által elindított tevékenység végre alapítványként folytathatta a munkát. Azt a munkát, melynek köszönhetően több tucat hátrányos helyzetű család részesülhet napi szintű támogatásban.
 

Bár sokaknak magától értetődő, hogy a gyerekek cipőjébe apró ajándékokat csempész hamarosan a Mikulás, a Segíts te is által támogatott családokban ez mégsem ennyire természetes. Viszont most az alapítvány ajándékgyűjtő akciót indított, melynek célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is örülhessenek az adott napon. Érthető módon ehhez külső segítségre is szükségük van.
 

Ha úgy gondolod, hogy te is szeretnél beszállni ebbe a nem mindennapi kezdeményezésbe, és örömtelivé tennéd a gyerekek ünnepét, akkor néhány gyümölccsel, édességgel segíts te is. A gyűjtés már megkezdődött, és legkésőbb december 4-ig tart, az ajándékcsomagokat pedig két helyszínen is várják: a Hegyi út 222. szám alatt vagy a Nagypiac melletti állatpatikában, a Martirilor Deportati 31. szám alatt. A gyerekek minden apróságnak őszintén örvendenek, legyen az egy pár narancs vagy egy tábla csokoládé. Segíts te is!
 

Ha másképp is szeretnéd támogatni az alapítvány tevékenységét, vagy csak egyszerűen szeretnél tájékozódni ennek mindennapjairól, mindenképp keresd fel a Segíts te is – Ajuta si tu Facebook-csoportját, melyet ide kattintva érhetsz el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: