2019-06-26 09:02:14• hírek • Bede Emőke

Segíts te is, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek idén is táborozhassanak!

A Segíts te is – Ajuta si tu Egyesület neve az utóbbi években összeforrt az önzetlen segítségnyújtással és a hátrányos helyzetű családok felkarolásával, ebbe pedig beletartozik az is, hogy felnőttek és gyerekek számára egész évben színes és hasznos programokkal kedveskednek.

Legutóbb gyereknap alkalmából szerveztek foglalkozásokkal teli napot az érintett családoknak, ám már akkor tudni lehetett, hogy az egyesület szeretne egy izgalmas táborozást is szervezni a gyerekeknek, akik valódi nyaralásról még csak nem is álmodhatnak. Mint azt az egyesület szíve-lelke, Pop Leila elárulta, ebben az évben 50 gyereket szeretnének elvinni Nagytarnára, ám sajnos ez igen költséges vállalkozás. A 6 napra szóló szállás biztosítása nem kevesebb mint 6 ezer lej, de emellett gondoskodni kell a szállításról, a napi háromszori étkeztetésről, és a különféle foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokról is.
 

A táborban ugyanis a gyerekek kézműves foglalkozásokon fognak részt venni: lesz bőrművesség, nemezelés, fafaragás, kosárfonás, rongybaba-készítés és gyöngyfűzés is. Mindemellett lesz egy sportnap is, illetve a magyarországi Védőnők Egyesülete képviselői is ellátogatnak majd a táborba, ahol a nagyobb korosztályba tartozó gyerekekkel fognak az őket érintő kérdésekről elbeszélgetni.


 

Ám hogy mindez valósággá váljon, az egyesületnek anyagi támogatásra volna segítségre. Épp ezért a Segíts te is arra kér minden jó szándékú embert, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a tábor megvalósítását, hiszen ezeknek a gyerekeknek jóformán ez az egyetlen lehetőségük, hogy a nyár során minőségi szórakozásban lehessen részük. Aki szeretne akár a legkisebb összeggel is hozzájárulni ahhoz, hogy az 50 gyermek táborozása létrejöhessen, adományait a következő számlaszámra küldheti: RO04RNCB0226154405050001. Emellett természetesen meg lehet oldani a személyes átadást is, ehhez Pop Leilát lehet hívni a következő telefonszámon: 0749987875. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: