2009-01-24 19:29:45• hírek • Szatmar.ro

Sebestyén Júlia a nyolcadik lett

A magyar műkorcsolyázó a csalódást keltő nyolcadik helyen végzett az Eb.-n.

Deklaráltan a dobogóra való kerülés volt a célja Sebestyén Júliának a finnországi Helsinkiben zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon, és mindenki úgy gondolta, hogy meg is van minden esélye, mivel tavaly alig maradt ki az első háromból, míg az idei ranglistán a harmadik helyet foglalja el.

 

Pénteken azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy a 2004-es Európa-bajnok számára csak álom marad az idei dobogó, mert a szabad program bemutatása után 43.32-vel mindössze a 14. helyen végzett. Pedig a tripla Lutz-dupla loe-loop kombinációja jól sikerült, igaz, a dupla Axel-ből csak szimpla lett. A szombati kűr bemutatása közben ráadásul elesett, ám ezzel együtt összetettben feljött a nyolcadik helyre, ami az előzetes elvárások alapján mindenképpen csalódás számára.

A másik magyar versenyző, Hatford Catherine pénteken csak a 31. helyet szerezte meg, így szombaton már nem léphetett jégre. A román Roxana Luca a 27. helyen végzett.

Roxana Luca

A nők műkorcsolya-számát a tavalyi bronzérmes finn Laura Lepistö nyerte a címvédő olasz Carolina Kostner és a szintén finn Susanna Pöykiö előtt. A férfiaknál a francia Brian Joubert végzett az élen, megelőzve az olasz Samuel Contestit és a belga Kevin van der Perrent. A csíkszeredai Kelemen Zoltán a 34., a magyar színekben versenyző Vardanjan Tigran a 35. helyen zárt.

Párosban a német Aljona Savchenko-Robin Szolkowy zsinórban harmadik alkalommal végzett az élen, megelőzve a Juko Kavagusi, Alekszandr Szmirnov és a Mirija Mucsorkova, Makszim Trankov orosz párosokat.

A jégtánc versenyszámban a Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin páros utóbbi megbetegedése után a 11. helyen kénytelenek voltak feladni a versenyt. Itt a Jana Hohlova, Szergej Novickij orosz páros nyert a Federica Faiello, Massimo Scali olasz és a Sinead Kerr, John Kerr brit páros előtt.

Jana Hohlova, Szergej Navickij

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: