2017-10-16 07:26:08• hírek • MTI

Sebastian Kurz, aki győzelemre vitte a néppártot

A mindössze 31 éves Sebastian Kurz pártelnöknek tulajdonítják az elemzők azt a sikert, amelyet az Osztrák Néppárt (ÖVP) ért el a vasárnap tartott, előrehozott választáson.

Az eddigi külügyminiszter a világ legfiatalabb kormányfője lehet, ha pártjának sikerül olyan koalíciós partnereket találnia, amelyekkel kormányt alakíthat. Kurz az elemzések szerint elsősorban azzal tudta magát a legnépszerűbb politikussá tenni hazájában, hogy tavalyelőtt, a migrációs válság idején szigorú változásokat szorgalmazott a bevándorlási politikában, ráadásul anélkül, hogy hangvétele idegenellenes jelleget öltött volna. Ezek egy része már meg is valósult az eddigi nagykoalíciós kormányzat irányításával - például 37 500 főben felső korlátot szabtak az országban befogadható menedékkérők számára -, de az ÖVP-elnök még további korlátozásokat tervez, amelyekről választási kampányában is sok részletet el is árult. A párt a jelenlegi tartományi szabályozás helyett például országos szinten írná elő a menekülteknek folyósítandó támogatási összeget, és növelné a természetbeni hozzájárulást, német tanfolyamokon való részvétel, lakhatási vagy ellátási juttatás formájában. A menedékkérők az első öt évben csupán 560 eurós havi segélyt kapnának fejenként, és csak ötéves tartózkodás és legalább egy évig fennálló munkaviszonyt követően részesülnének teljes körűen az osztrák szociális ellátórendszerből. Egy további elképzelés szerint az Ausztriában dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyerekei után folyósított szociális támogatást a származási ország szintjéhez igazítanák.

Az 1986 augusztusában született Kurz nagyon fiatalon kezdte meg politikai pályafutását, annak ellenére, hogy egy bécsi munkásnegyedből származik, édesanyja tanárnő, apja pedig műszaki területen dolgozó szakember. A Bécsi Egyetemen megkezdett jogi tanulmányait 2011-ben felfüggesztette, hogy politikai karrierjére tudjon koncentrálni.

Nagyon hamar kiderült, hogy ő lehet pártjának üdvöskéje, aki ismét felfuttatja az ÖVP-t, amely az előző választáson minden idők leggyengébb eredményét érte el. Huszonnégy évesen Kurz már államtitkár volt, 27 évesen pedig miniszter. Idén májusban választották pártelnökké, pedig kemény feltételeket támasztott: elfogadtatta a pártvezetéssel, hogy a pártelnök hatáskörébe tartozzanak a személyi döntések, önállóan állíthassa össze pártja szövetségi választási listáját, önállóan választhassa meg a jövendő pártfőtitkárt és kormányzati csapatát, és szabad kezet kapott a koalíciós tárgyalásokhoz is.

A várható új kancellár egyik titka éppen fiatalságában rejlik. Dinamikus, de nyugodt, mindig koncentrált és határozott, diplomatikus. Igaz, bírálói szerint kommunikációja túlságosan sablonos, reagálásai az egyes ügyekben kiszámíthatók. Kurz szereti a természetet és egyik hobbija a hegymászás. A mostani választási harcban is egy ízben egy 3000 méter magas hegy tetejéről kampányolt, azt üzenve választóinak, hogy aki helyes döntéseket hoz, ismét csúcsra vezetheti az országot.

Politikai tehetségének jeleként értékelik azt, hogy a migrációs politikára vonatkozó nézeteit más európai országok is átvették. Ez egyúttal növelte nemzetközi ismertségét és elismertségét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: