2018-06-22 09:54:58• hírek • (x)

Se kicsik, se nagyok nem fognak unatkozni a Metamob nyílt napján

A Metamob csapata nyílt napra vár minden érdeklődőt június 23-án, azaz szombaton 10 és 17 óra között, de ne gondold, hogy csak a felnőttek érezhetik itt jól magukat, ugyanis a szülők mellett várják a gyerekeket is.

A felnőttek választ kaphatnak minden felvetődő kérdésre a cég működésével és a termelői folyamattal kapcsolatban, mi több, már a helyszínen beadhatják jelentkezésüket a szabad munkahelyekre. A fontos döntés megkönnyítése érdekében a Metamob székhelyén körbe is vezetik az érdeklődőket. A szünetekben pedig finomabbnál finomabb falatokkal kedveskednek a jelenlevőknek, de a vállalkozó szelleműek a célba lövést is kipróbálhatják az udvaron felállított sátorban.
 

A gyerekek számára pedig legalább olyan izgalmas programmal készül a Metamob, mint szüleiknek. A Festiland csapata különféle játékokkal készül számukra, de a bátrak benevezhetnek a „Lerajzoljuk a Metamob épületét” címet viselő rajzversenyre is. A 2 és 16 év közötti gyerekek egy A4-es méretű alkotással indulhatnak a versenyen, melyre benevezni június 19. és 25. között lehet. A legjobbakat ezt követően a Metamob díjazza is.
 

Tehát ne feledd: szombaton, 10 és 17 óra között vár a Metamob az Aurel Vlaicu 102-106. szám alatti székhelyén. Legyél ott Te is! További információkért keresd fel a Metamob Facebook-oldalát. 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: