2018-02-27 07:41:06• hírek • MTI

Sasokat vetnek be a drónok ellen Genfben

Sasokat vet be a jövőben a légtérben repülő nemkívánatos drónok ellen a genfi rendőrség. Két ragadozó madár már idén szolgálatba áll.

Azonban mivel a sasok vadon élő állatok, a vállalkozás sikere nem garantált. Az újszerű módszerről először a Le Matin Dimanche című svájci napilap számolt be. A madarakat most arra tréningezik, hogy miként vadásszák le a betolakodó drónokat.


Hasonló tapasztalatai már vannak külföldi hatóságoknak, például a francia hadseregnek is. A holland hatóság viszont például azért függesztette fel a sasok drónok elleni bevetését, mert az állatok túlságosan engedetlenek voltak.


A hollandok még 2016-ban képeztek ki egy csapat ragadozó madarat arra, hogy a kéretlen drónokat leszedjék, azonban rövid időn belül bebizonyosodott, hogy az élő állatos egység képzése drágább és komplikáltabb, mint ahogy azt eredetileg eltervezték a hatóság szakemberei.


Az állatok nem mindig engedelmeskedtek az utasításoknak, és korántsem voltak olyan hatékonyak az ellenőrzött terepen, amennyire azt a holland rendőrség érintett munkatársai elvárták volna tőlük.


Ráadásul, amikor az első videók felkerültek a „bevetésekről”, az állatvédők is megszólaltak,  és kifejtették, hogy mekkora veszélyeket hordozhat az magában, hogyha egy sas nem kapja el a zsákmányát. Ugyanis, hogyha ez a ragadozó madár nem ejti el a kiszemelt prédát, akkor dühében mást kap fel. Így a drónvadászat kudarca esetén azzal is számolni lehetett volna, hogy a madarak a járókelőkre csapnak le.


Hollandia volt az első olyan ország, ahol szerették volna bevonni ezeket a ragadozókat az őrző-védő munkába a levegőben, azonban rövid időn belül más lehetőségeket kellett keresni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: