2019-04-04 05:05:40• hírek • Blikk.hu

Sas József beszámol: így lett rosszul és ilyen állapotban van most

Először mesélt thaiföldi kálváriájáról Sas József, aki az agyvérzését követő gyógyulást illetően nagyon bizakodó.

Mint azt a Blikk korábban megírta, a Jászai Mari-díjas színész-rendező thaiföldi nyaralása során lett rosszul, majd egy különgép fedélzetén tért haza Magyarországra március elején. Sast először egy budapesti kórházban ápolták, ám néhány hete átszállították egy rehabilitációs intézménybe, jelenleg ott gyógyul. A kabarékirály állapotáról nem sokat lehetett tudni, Sas József azonban most maga mesélt az állapotáról és a történekről is.

 

– Rosszul lettem, egyik pillanatról a másikra tört rám ez a fenyegető, ismeretlen érzés, és mire Zsuzsa felébredt, én már felöltöztem ott, a szállodai szobában, és vártam a segítséget, az ismerőst, Szabó Ádámot, aki egy utazási irodát működtet Thaiföldön, és akitől azt kértem, vigyen kórházba, mert baj van, nagy baj – mondta a Story magazinnak Sas József, akinek a kálváriája nagyjából egy hónapig tartott.

 

– Ádám a legjobb kórházba vitt, ahol rengeteg vizsgálatot elvégeztek rajtam: megállapították, hogy kétoldali agyvérzésem volt. Szerencsére a beszédközpontom nem sérült, a csapás, ha szabad így mondani, a bal oldalamat érte. Hosszú-hosszú gyógyulási folyamat lesz ez, hogy újra használni tudjam a bal kezem és a bal lábam, hogy olyan legyen minden, mint régen. Egy pillanatra sem adom fel, a lelkem erős, és remélem, a testem is megerősödik, és visszatérek a közönségemhez – szögezte le a 80 éves humorista, akinek jelenleg feküdnie kell és türelmesnek lenni.

 

Hasonlóan izgalmas sztárszorikért kattintson a Blikk.hu oldalára!

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: