2019-06-02 06:59:25• hírek • Blikk.hu

Sas József állapotárol osztott meg szomorú híreket a felesége

Egy percre sem adja fel a reményt az agyvérzés után a humorista és családja.

Egy ország szorít a súlyos betegségen átesett humoristáért, aki ugyan jobban érzi magát, de a korábbi hírekkel ellentétben biztosan nem hagyhatja még el a kórházat - felesége szerint elhúzódó rehabilitációra készülnek. Mint a Blikk megírta, a Jászai Mari-díjas művész thaiföldi nyaralásán lett rosszul, és március elején egy különgéppel szállították haza. Kiderült: a 80 éves színész-rendezőnek kétoldali agyvérzése volt, ami miatt nehezen tud járni, és alig tudja mozgatni a bal karját. De egy percre sem adja fel a gyógyulásba vetett hitét - számolt be róla a felesége.

 

"Szerencsére Józsi nem adta fel, nem hagyta el magát. Nagyon optimista és meg akar gyógyulni” – mondta el Zsuzsa asszony a Ripostnak, hozzátéve, férje nem hazudtolja meg önmagát, és még betegen is viccelődik, mindenkit szórakoztat a kórházban. Az asszony maga is igyekszik megtartani pozitív életszemléletét, de nyíltan beszél a nehézségekről is.

 

"Nagyon örülök, hogy Józsi jól viseli ezt az állapotot, de aki már látott ilyet, tudja, hogy milyen szörnyű betegségről van szó. Szerencsére az elméjét nem érintette az agyvérzés, de a teste teljesen megadta magát. Ki kell mondani, hogy Isten kezében vagyunk, és csak bizakodni tudunk a felépülésében” – idézi a Ripost Sas József feleségét.

 

Hasonló, friss sztársztorikért kattintson a Blikk.hu oldalára!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: