2014-05-14 19:57:19• hírek • Szatmár.ro

Sárközújlakon átadták az önerőből felújított lagzitermet

A Piricsi Artúr vezette önkormányzat saját forrásaiból teremtette elő a terem felújítására a pénzt.

Nem fog már a lagzikban táncoló hölgyeknek kitörni a cipőjük sarka az elöregedett deszkapadlón, ugyanis a Polgármesteri Hivatal két év alatt, saját forrásaiból előteremtve a szükséges pénzt, felújította a kisváros lakodalmas termét. A terem felavatására szerdán délután került sor, az ünnepségen pedig részt vett Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Szatmár megye vezető RMDSZ-es politikusai, illetve a környező községek véleményformáló személyiségei.

Az 1970-es években épült terem sem kinézetben, sem pedig felszereltségben nem tudott megfelelni a házasságkötők elvárásainak, de a polgármesteri hivatal számára sem állt rendelkezésre egy megfelelő terem, ahol különböző rendezvényeket tarthattak volna. Ezért döntöttek 2012-ben a felújítás mellett, a munkát pedig 2013-ban meg is kezdték.

A tavalyi év tavaszán elkészítették a tervet, majd új tetőt kapott az épület. Elkezdték a padlózat felújítását is, az idei év elején került a deszkák helyére padlócsempe, kicserélték a konyha tetejét is, dolgoztak a terem belső terében, s bár a konyhában még van egy kis tennivaló, azzal is meglesznek jövő szombatig. Akkor tartják ugyanis az első lagzit Sárközújlak felújított lakodalmas termében. Az asztalok és a megrendelt székek többsége is megérkezett már.

A lakodalmas terem átadásán Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta, fontos a települések fejlődése szempontjából az erős helyi közösség, mint ahogyan az is, hogy minden egyes alkalommal ez a közösség felmutassa erejét. „Ezt a szolidaritást május 25-én is meg kell mutatnunk, azért, hogy több magyar képviselőnk legyen mind a román parlamentben, mind pedig Brüsszelben, az EP-ben" - szögezte le Borbély.

Lagzitermet avattak Sárközújlakon

„Az RMDSZ egy olyan keret, amely lehetőséged ad fiatalnak és idősnek egyaránt, hogy hallassa hangját. Én most a fiatalok nevében szólok Erdély-szerte mindenkihez. Május 25-én a közösség erejét kell megmutatnunk, akkor, amikor a demokrácia adta jogainkkal élünk" - magyarázta az átadón megjelenteknek Antal Lóránt, EP-képviselőjelölt.

Nagy Szabolcs

„Reális esély van arra, hogy ebből a körzetből, a történelem folyamán először, magyar képviselőjelöltet juttassunk a bukaresti parlamentbe és megbízható képviseletet biztosítsunk ennek a körzetnek. Én azért akarok képviselő lenni, hogy a körzetben élők ügyeit tudjam előre vinni, s hogy végre nekik is olyan képviselőjük lehessen, aki hatékonyan képviseli az érdekeiket Bukarestben, s nem csak üres ígéretekkel halmozza el őket" - fogalmazta meg céljait Nagy Szabolcs, aki az időközi választásokon az RMDSZ színeiben indul a Szatmár megyei 2-es választókörzetben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: