2016-05-13 11:55:06• hírek • Választási hirdetés

Sárközújlak: tiszta, virágos, fejlődő kiváros

Sárközújlak elindult a fejlődés útján, de szükség van pályázati pénzekre, hogy a saját forrásból megvalósított projektek végre igazán felgyorsulhassanak.

Piricsi Artúr vagyok, 45 éves, nős, egy gyermek édesapja és a második mandátumomra készülök. Nem ismerem a lehetetlent - amit meg lehet oldani, azt meg is akarom oldani, a megkezdett terveket végig is viszem. Első mandátumos polgármesterként sok mindent megvalósítottam, de mindig van hely többnek és rengeteg olyan projektem van már előkészítve, melyeket be is szeretnék fejezni, tovább vinni. Sárközújlak eléggé el volt hanyagolva s bár sok szempontból sikerült szebbé varázsolni, nagyon messze áll még attól a tökéletes kisvárostól, amilyennek én látni szeretném vagy amilyennek a lakosai szeretnék látni. Ha nagyon elálmodozom, olyannak látom, mint egy svájci kisvárost - virágos, tiszta, ahol békében, nyugalomban és elégedetten élnek az emberek.

Persze mindez megvalósítható, de rengeteg munkával. Eddig is nagyon sokat dolgoztunk - hiszen egy település igazgatása nem csak a polgármester munkájából áll, hanem a mellette álló csapat munkájából is - és a legfőbb szempontot, a fejlesztést tartva szem előtt a Sárközújlakhoz tartozó településeken is modernizáltunk, javítottunk, építettünk.

Az első év, 2012, nehezebb és szűkebb esztendő volt, de folyamatosan fejlesztettünk, a pályázati források hiánya miatt a megvalósítások zöme mind-mind önerőből történt. Rengeteg minden van még, amit meg szeretnék valósítani: a közvilágítás modernizálását és takarékosabb fogyasztásúvá tételét, a víz- és csatornahálózat kiépítésének befejezését, az utcák leaszfaltozását, a mezei utak feljavítását. A tervek között szerepel egy művelődési központ és egy sportcsarnok felépítése is, a parkosítások folytatása, a középületek rendbe tétele és a településszépítés. Ám mindehhez nem elegendő az önerő, a jó csapat, de még a pályázatok sem.

Szükségünk van arra, hogy a megyei tanáccsal jó legyen a kapcsolat, ami az utóbbi négy évről nemigen mondható el. Sárközről teljesen elfelejtkezett a mostani megyevezetés, mintha nem is Szatmár megyében lenne - főleg, amikor pályázatokról volt szó. Biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebb lesz a sárközújlaki önkormányzatnak is, ha a következő négy évben a megyei tanács élére az RMDSZ és Pataki Csaba kerül - hamarabb oldhatjuk majd meg a felmerülő, különféle problémáinkat, de meg is fogjuk dolgoztatni.

(x)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: