2014-03-09 16:01:44• hírek • Szatmár.ro

Sakkversenyt szerveztek Szabó Gyula emlékére

Vasárnap Pataki Csaba szenátor adta át a díjakat a mesterverseny legjobbjainak.

Március 9-én első alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben a minden idők legeredményesebb szatmári férfi sakkozója, Szabó Gyula emlékére megtartott versenyt. Ezen meghívásos alapon a helyi sakkozók krémje, mesterek és mesterjelöltek mérték össze tudásukat.

A versenynek a Szatmárnémeti RMDSZ-székház adott otthont, itt küzdött meg egymással Foller Gyula, Veclinet Andrei, Sógor András Csaba, Müller Vilmos, Craiovan Onisor, Polner József, Remetean Vasile és Nagy Lajos.

Polner József és Müller Vilmos, a verseny szervezői a Szatmár.ro-nak elmondták: most meghívásos alapon szervezték a versenyt, ám tervbe vették idén egy nyitott nemzetközi verseny megszervezését szintén a szatmári sakkozás 2012-ben elhunyt ikonjának emlékére.

Szabó Gyula Szatmárnémetiben született, 11 évesen ismerkedett a sakkal ám olyan gyorsan fejlődött, hogy 15 éves korában már a román ifjúsági sakkválogatott tagja volt. A mesteri címet 18 évesen szerzte meg, majd tagja lett az ország egyetemista és felnőtt válogatottjának. 1791-ben nagyon közel került ahhoz, hogy az ország legjobb sakozója legyen, hiszen pontegyenlőséggel végzett a bajnokságban az 1-2 helyen Victor Ciocalteannal, a kettejük között döntő összecsapást pedig mindössze fél ponttal vesztette el.

A vasárnapi versenyen az első helyet Sógor András Csaba szerezte meg, ezüstérmes Veclinet Andrei lett, a harmadik helyen pedig Müller Vilmos végzett - nekik Pataki Csaba, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke és szenátor adta át a dobogósoknak járó díjakat.

Sakknyersenyt rendeztek Szabó Gyula emlékére

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: