2019-05-07 09:41:51• hírek • Szatmár.ro

Sakkverseny kicsiknek és nagyoknak a XIV. Családi Hétvégén

A hagyományoknak megfelelően idén is lesz sakkverseny a XIV. Családi Hétvégén. Május 17–19. között kiderül, ki a legjobb stratéga a 14 éven alatti és feletti versenyzők között.

A vetélkedőre szeretettel várják a nevezőket minden korosztályból. Szombaton a 14 évnél idősebbek ülhetnek le az asztalokhoz, vasárnap a 14 év alatti versenyzőké a főszerep a Kossuth-kertben felállított „küzdőtéren”. Polner József, a verseny szervezője elmondta, hogy minden évben több tucatnyian mérik össze sakktudásukat a Családi Hétvégén. Az ifjak és az örök ifjak lelkesedése az elmúlt több mint egy évtized során mit sem változott.

 

A szabadtéri ütközetek közkedvelt programnak számítanak a Családi Hétvégén, hiszen a család apraja és nagyja beállhat a csatasorba. Az asztalokon folyó párbajokat a barátok és a rokonok szívesen szurkolják végig, persze csendben szemlélve az izgalmakkal telített fordulókat. Díjosztáskor érkezik el a hangos taps ideje, ekkor adják át az első három helyezettnek a méltón kiérdemelt okleveleket és kupákat.

 

 

Május 18-án és 19-én, szombaton és vasárnap, a 14 órakor kezdődő játszmákra előzetesen telefonon, vagy a helyszínen is jelentkezhetnek.

 

„Szívesen fogadjuk az ötleteket a sakkversennyel kapcsolatban. Kérjük, hogy hívjanak fel időben! A telefonszám, melyen az észrevételeket és az előzetes regisztrációt várjuk: 0770 796 824” – közölte Polner József szervező.

 

A legfontosabb természetesen a részvétel, de a tét sem kicsi: a nyertesek elmondhatják magukról, hogy ők bizonyultak a legjobb stratégáknak a XIV. Családi Hétvégén.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: